Evangélikus Népiskola, 1944
1944 / 9. szám - Olvasóinkhoz! - Népoktatás a régi Orosházán
192 akkor a tanító azt tanított, amit tudott vagy jónak és lehetségesnek tartott. Amikor Tessedik Sámuel megkapta a dékáni megbízást, utasításokat kért, amelyek szerint az iskolalátogatások alkalmával felállíthatja a követelményeket. Kiderült, hogy ilyenek egyáltalában nem léteztek még az esperességben. így aztán nem csoda, hogy a lelkésznek, a tanítónak és az időpontnak megfelelően változatos tantárgyakat és tananyagot találunk az orosházi iskolákban. 1770- ben a leányiskola felsorolt tantárgyai közt csak az olvasás szerepel, az írás nem. Ha a felsorolás pontos, akkor a leányokat ebben az időben még csak az olvasásra tanították meg, az írásra nem. A fiúk ugyanekkor a latin nyelvet is tanulják, de nem tanulnak számtant és gyakorlati ismereteket. A 80-as és 90-es években azonban Mihálik János tanító úr már tanítja Magyarország földrajzát és történetét, a számtan mellett fizikát, sőt a levelek és szerződések írását is, tehát olyan gyakorlati tárgyakat, amelyeknek a bevezetéséhez Tessedik dékáni látogatásai is bizonyára hozzájárultak. A tanítás anyagának a legfontosabb részét azonban a vallásos tárgykör alkotta, amely kezdettől fogva megvolt. Hiszen tulajdonképpen az olvasás tanítása is csak a vallásos ismeretek közlésének az eszköze volt, aminthogy régebben magát az iskolát is ezért építették, a tanítót is ezért tartották. Tehát a bibliai történetek (a Hűbner-féle tankönyv), az evangélikus-keresztyén dogmatika veleje, a Kis- és Nagy Káté (utóbbi Simonides tankönyvében!), továbbá nevezetes szentírási mondások, dictumok, néha az egyházi esztendő szentleckéi is, imádságok és egyházi énekek alkották a tananyag középpontját kezdettől fogva. A gazdálkodás, a földművelés ismereteinek a közlésére a legnagyobb magyar faluban csak 1840 táján gondoltak először, efféle ismereteknek a tényleges, gyakorlati közlését pedig egészen Győry Vilmosig senki sem tartotta annyira fontosnak, hogy arra vállalkozott volna. Éppen ezért Orosháza népe még haló poraiban is áldhatja azt a kezet, amely egyik órában a világirodalom nagy remekeinek műfordítását rótta papírra, a másik órában pedig már a gvümlöcsfák oltását mutatta be és tanította meg az orosházi ifjúságnak. A tanítás módszere alig lehetett jobb, mint másutt, tehát: a lecke feladása és kikérdezése, száraz memorizálás az élményszerű feldolgozás helyett. A földrajzot, történelmet és Magyarország polgári állapotját a 40-es években a „Hármas Kis Tükör” című tankönyv alapján tanulták, de földrajzból a vármegyékről csak a könyvben lévő rövid verseket kellett megtanulni. Tgv Békés megyéről ennyit tanultak: „Békés Vármegyének lapályos határa, Ad bőven gabonát szántó munkájára; Itt Gyarmat, Sz. András, Békés, Gyulavára, Mehetsz Gyoma, Szarvas, Birinbe, Csabára”. Sok tantárgyból nem volt tankönyv, s ilyenkor a diktálás komplikálta és nehezítette még jobban a dolgot. Az olvasás tanításában a régi sillabizáló módszer dívott, amelyet csak a múlt század végén, részben ma is élő tanítók szorítottak ki a „hangoztatva” tanítás módszerével. A sillabizáló, vagy másképpen betűztető módszer mellett az olvasás megtanítása évekre terjedő,
