Evangélikus Népiskola, 1944
1944 / 1. szám - D. báró Radvánszky Albert et al megnyilatkozása
14 próbáltam különféleképen magyarázni a háborút, amely az egész Földet véve, sohasem szünetel. Gondoltam, talán valamilyen biológiai szükségesség kivánja az erők folytonos összemérését, nehogy az emberiség elpuhuljon és degenerálódás álljon be; olvastam arról is, hogy vannak olyan csillagászati konstellációk, napfoltok, melyek a földi emberre nyugtalanitólag hatnak és háborúkat idéznek elő; történelmi tanulságnak tartom, hogy új korok születése, új eszmék térhódítása harcokkal jár; minden új eszmének súlyos vérdíja van. Megfordult gondolataim között az is, hogy a nagy fajok egyedekhez hasonlóan vívják harcukat a hegemóniáért; de az új Dzsingisz-kán harcához mi köze van a yenkinek? Nem, sem a tudomány, sem az ész nem találhatja meg a mai kataklizma okait és magyarázatát! Akármelyik tudományág legkiválóbb szaktudósát kérdezzük is meg, nem tud feleletet adni. Madách lángelméje jár legközelebb a tragikum megoldásához: a folyton keresgélő, felfelé vágyó ember visszazuha- nása ez, a tévelygés szörnyű következménye, a Sátán müve és győzelme Krisztus felett. Ha ezen a nyomon haladunk, akkor mint Madách is, a tévelygések végén el kell jutnunk — az ő hitéhez, amely boldog gyermeki bizalommal teszi le sorsát és jövőjét Istene kezébe. S valóban, hivő ember nem találhat jobb magyarázatot, minthogy ez természetes következménye az anyagiasságnak, Krisztustól való elfordulásnak s így nem más, mint Isten ítélete és büntetése. S ezzel egyúttal egy biztató fénysugarat is kaptunk, amely nagy kétségünkre választ ad: kövesd az Urat és hagyd rá e dolgodat! Ez lesz tehát az egyetlen út, amely a lelki válságból kivezet. Lehet, hogy életünket is megtartja a végén, — de ez nem a legfontosabb kérdés! A fontos a nemzet élete és helyes irányban való haladása. Az egyén élete nem fontos, de a kötelességteliesítése igen! A nemzet tovább él, ha az egyének megteszik kötelességüket egészen a halálukig. A templomrombolások után mindig a templomépítések korszaka következett; ha ezt szimbolikusan értjük, akkor várható, hogy e nagy szenvedések megtéréshez s így Krisztus diadalához vezetnek majd. Ebben nekünk, nevelőknek kell előljárnunk! Korunk megmutatta, hogy hová vezet az anyagiasság, amely hatalmába keríti és zsoldjába fogadja a tudományt, űzi, hajtja az észt és technikai csodák létesítésére ösztökéli, — de istenfélelme csak minimális és legfeljebb egyházi műkincsek létesítésében nyilvánul meg. Nos, a műkincsek megbecsülhetetlen értéke ma — romhalmaz,, az anyagi eredmények a tenger fenekén nyugosznak és itt áll az emberiség kifosztottan, nyomorultan, rongyokban és rémülten és várja, hogy valaki — talán Isten, — megkönyörüljön rajta! 1 Tanító testvérem, Te magyarázd meg, hogy mi a teendője! Te mindig eszményekért küzdöttél, Te nem felejtetted el a helyes, a kifelé vezető utat! Te járj elől, mint ahogy nemzeti megpróbáltatások idején mindig is Te jártál elől! Ez legyen hát az új barázda iránya! Krisztus felé az igazi lelkiség alakításával, szilárd hittel, megalkúvás nélkül! Ezt munkálja az Evangélikus Népiskola változatlanul, sőt erősebben kihangsúlyozva, hogy majd — ha túl minden lelki és fizikai válságon, —
