Evangélikus Népiskola, 1943
1943 / 1. szám - Egyesületi élet - hivatalos rész - Az Országos Evangélikus Tanítóegyesület 1942. évi titkári jelentése
17 dülésében nem hatja át a boldogító hit bizonyossága, úgy nem taníthat eredményesen magyar történelmet, nemzetnevelői hivatását nem töltheti be tökéletesen az a tanító, aki csontja velejéig nincs áthatva a hazaszeretet mindent fel- perzselö lángjától. Kedves Tanítótestvéreim, álljunk oda elsőnek a mérlegre! Az elvonulás meghitt pillanataiban, naponként vessünk számot saját lelkiismeretünkkel és . . . hogyha halkan, símogatóan, sebeket gyógyítgatva telzokog keblünkben a dal- ,,Tied vagyok, tied Hazám: E szív, e lélek! Kit szeretnék, ha Téged nem szeretnélek? .. . Akkor — kézbe véve Tantervűnk V-ik kötetét s ott az 5—12-ik oldalakon írottakat, ha újra és újra áttanulmányozzuk: Odaállhatunk gyermekeink elé és. . . taníthatunk magyar történelmet, így virágos kertünknek hivatott kertészeivé válunk. Ezt a munkát Isten áldása és a Haza hálája fogja kísérni. A fenti gondolatok neveléstani (pedagógiai) kérdések. Mondhatnám így is: Tanterv és Útmutatásunk legelső pontjának visszhangja ez! Hadban álló nemzet vagyunk, küzdelmes hétköznapjaink végtelen sorában kevés az ünnep s ennek templomi zsolozsmájából is a gyász hangjai csendülnek felénk. Hősök vérétől ittasodik újra az anyaföld, újra tobzódik a fekete kaszás. Nem válogat! . . . Igaz, nem válogathat, hiszen odakünn, a becsület mezején, az áldozatvállalásban egyenlőn nagy mindenki. Fájó büszkeségben kell keresnünk megnyugvást, amidőn a megdicsőültek seregére s közöttük nemzeti reménységünk korán lehullt virágára: vitéz nagybányai Horthy István Kormányzóhelyettes Ür hősi halálára emlékezünk. Ne tépjük a sebeket! . . . Befelé hulló könnyeink mossák hófehérre hazaszeretetünket s ezzel a lélekkel fogjuk meg Főméltóságú Kormányzó Urunk áldott kezét, kérve számára és számunkra a Gondviselés vigasztalását. Üj, fényes csillag jelent meg a magyar égen, a Hadak-útján Csaba királyfival együtt lovagol az új, örök vezér: vitéz Horthy István, Magyarország kormányzóhelyettese. Fegyverekről és férfiakról zeng ma az ének, emlékezésünket azonban tün- döklőbbé teszi, ha felidézzük a rég múltak békés időinek hőseit is. Ebben az esztendőben ünnepeljük Tessedik Sámuel, szarvasi evangélikus lelkész születésének 200-ik évfordulóját. A magyar föld szerelmese, mint népének tanítója lépett a halhatatlanok sorába. A nemzet hálája, Szarvason, szeptember 13-án, szobrának leleplezésével örökítette meg emlékét. Száz évvel ezelőtt, Darzsilingben halt meg a magyar őstörténet úttalan utainak álmodozó vándora: Körösi Csorna Sándor. Lehet, hogy Ö is, mint annyi mások, a cél előtt hullt a megsemmisülésbe, de amíg egyetlen magyar él a Földön, örök példa marad arra, hogyan lehet, s hogyan kell egyetlen nemzeti célért egész életet feláldozni. Biztató ígéret számunkra — a megvalósítás elsősorban a magyar tanító hivatása —, hogy a jövendő magyar élet eszményi szépségeit a fenti, közel s messze múltból átragyogó példák fogják kialakítani. A vérszegény ponyva-irodalmat kormányintézkedés söpörte el, népünk egyszerűbb rétegeinek szellemi igényeit ezután a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja s hasonló szervek fogják kielégíteni. Üj életet nyernek az eddig száműzött népi alakok és hősök. Országos Egyesületünk titkári jelentései, 10 éven át, ezért ostorozták a közerkölcsök leromlását s bár ez olykor — egyeseknél — nemtetszést váltott ki, az elégtétel mindenesetre megérett. Az elmúlt egyesületi év történetéhez tartozik, hogy a vallás- és közoktatásügy élére: dr. Szinnyei Merse Jenő miniszter úr Önagyméltósága állott. Benne a magyar tanítóság atyai vezért nyert, aki ennek máris számos jelét mutatta meg. Őszinte bizalommal ragaszkodunk magas személyéhez, hálásak vagyunk a nekünk tett ígéretekért, mert tudjuk, hogy azok rövidesen tettekké válnak. Évtizedes küzdések után ünnepélyes pillanat számunkra ez a mai, amikor jelenthetjük, hogy: a kántortanítói javadalmak megosztása végre elintézést nyert. A nagy horderejű kérdés megoldásának részleteit még nem ismerjük, de hinnünk kell, hogy az minden érdekelt részére megnyugvást fog hozni. Ennek a kirívó tanítói sérelemnek megszüntetése egyben örvendetes lépés is a nagymértékben mutatkozó tanítóhiány csökkentésére. Hiábavaló minden kisérletezés, minden ékes szó, a tanítói kar utánpótlása csak úgy biztosítható, ha úgy mi magunk, valamint e pályára készülődök is érezzük és meggyőződéssel mondhatjuk, hogy: tanítónak lenni nemcsak szép, de érdemes is!
