Evangélikus Népiskola, 1943
1943 / 8. szám - Tállyai István: Élet és fejlődés
180 Élet és fejlődés. Irta: Tállyai István. Említettük, hogy a sejttestben van a sejtmag. Ebben tatájuk a tulajdonképpeni magállományt (nuklein), mely áll a tulajdonkép peni magtestecskébői és minden állatfajtánál pontosan meghatározott számú rövid fonalakból, ú. n. kromoszómákból, amelyek öröklött tulajdonságok átvitelében játszanak szerepet. íme mily csodálatos a kicsi sejt: mi minden van benne. A jelzett kromoszómák száma pl. a gyümölcslégynél 8, a tengeri malacnál 16, a békánál 24, csigánál s embernél 48 stb. Ennyit a sejtről, amely mint mondottuk, az élet alapja! Maga az élet fogalma szabatosan nem határozható meg. Csak körülírássá'. Az élettelen testen állandóságot látunk, az anyagi részecskék állandóan ugyanazok maradnak. Az élő szervezetben az élettelen anyag összetett és bonyolult vegyöletekben fordul elő; egyes vegyi anvagok kizárólag a szervezetben képződnek, továbbá az élő szervezet anyaga folyton változik, kicserélődik. A forma uralkodik az anyag felett. Az élet sajátos fogalma az anyaggal szemben legjobban kidomborodik, ha az élő szervezet önalakító, önfenntartó, önkiegészítő képességét nézzük. A végső életjelenség a halál. Egysejtű állatok sejtje halhatatlan. Woodruf 13 éven át figyelte meg egyetlen papucsállatka kettéválásából származó 8500 nemzedék sorozatát, ami emberi viszonylatban 250.000 évnek felelne meg. (A sejttől kezdődő rész eddig Huzella Tivadar után.)* Valószínűleg úgy áll a dolog, hogy minden sejtnek, naprendszernek, földnek, fajnak, egyénnek — ahogyan Pauler Ákos mondja — van kezdete, delelőpontja, amely után lassan indul meg a visszafejlődés és vége. A legszebb nő, mondja Rodin, csak életének egy pillanatában bírja szépségének teljességét, amely után kezdődik, bár észrevétlenül, a hervadás. Az ember haldoklása is már az öregedéssel veszi kezdetét. A fejlődés lényege a forma megvalósulása. Ha a kibontakozás be van fejezve, már nincs semmi, ami kibontakozhatnék. Örökös körforgás van a természet ölében. Az állat széndioxidot lehel ki, ami a növénynek kell; a növény oxigént, amire az állatnak van szüksége. Az élet célja az önfenntartás és itt, amint Böhm Károly, hazánk legnagyobb bölcselője megjegyzi, élvezet és kín egyformán fordulnak elő. A növény elpusztítja az ásványt, az állat a növényt. Bizony a létért való küzdelem törvénye uralkodik. Állat, ember utalva van más szervezetekre, amelyeket kegyetlenül megöl, hogy táplálkozhasson. Pedig a lényeknek élni éppoly joguk van, mint nekünk. Schopenhauer jól látta; az élet szenvedés. S a természetben ez az öldöklés elkerülhetetlen, az életfenntartás egyik követelménye. Midőn az élet lényegéről beszélünk, nem mulaszthatom el, hogy egy kitűnő tudós, Hans Driesch, gondolataival ne foglalkozzunk *) E részt e kitűnő és megszerzésre nagyon ajánlható munkából vettem: Huzella Tivadar: Az élet tudománya. Budapest, Franklin-Tarsulat.
