Evangélikus Népiskola, 1942
1942 / 8. szám - Műhelyünkből - Czéh Sándor: Fogalmazási eredmények a népiskola VII. osztályában
180 A Marcsa néni mindjárt főzött belőlem túróscsuszát. Mikor elkészült, odaültek és megfogták a villát. Én meg hirtelen elkiáltottam magamat: Jó étvágyat!” Eddig tart a búzaszem meséje. (Sz. Erzsébet, VII. oszt. tan.) XII. Dobol a kisbíró. A faluban mély csend van. Mindenki alszik. Csak egy cselédleány Van ébren. A gémeskútról vizet visz az állatoknak. Kezd virradni. A nap első sugarai minden kis nyíláson beszökdicsélnek az ablakokon. Lassan ébred a falu. Felkeltek az aratók is és mennek a határba. A gyerekekre maradt a falu. Egyszer csak egy kerékpáros ember jön. Megáll és dobolni kezd. A kisbíró volt. Érdekes, hogy más faluban, pl. Kispécen, kürtöléssel jelzik a hirdetést. Nálunk dobolnak. A dobszóra kiszaladtak a gyerekek. Kiabálták: „Jön a kisbíró!” Nagy figyelemmel lesik a kisbíró szavait, hogy szüleiknek is eltudják mondani. A kisbíró egy fehér papírost vesz elő és arról olvassa a mondókáját. Ez sem minden faluban van így. Mert pl. a tanító bácsi mesélte, hogy a somogy- megyei Sand községben a kisbíró megtanulja és fejből mondja a mondanivalóját. Tehát mindenki kiment a dobszóra. A kisbíró hirdet: „Közhírré tétetik mindenkinek, hogy holnap reggel fél 9 órakor a községháza előtt lóvizitet tart az állatorvos úr. Mindenki, akinek lova van. köteles lovával együtt megjelenni!” Még egy párszor megütötte a dobot és tovább kerekezett. A gyerekek örömmel várták haza édesapjukat, hogy elmondhassák, mit dobolt a kisbíró. Ügy is lett. Másnap reggel, akinek lova volt, az mind megjelent a községháza előtt. (Sz. Erzsébet, VII. o. t.) XIII. Tavaszi vasárnap. Vasárnap reggel szürke felhő koszorúzta az eget. A napsugarakat eltakarták a felhők. De nemsokára mégis előbújt a ragvogó napsugár. Mindenki az istenházába sietett. A templomba is besütött a tavaszi napsugár. Délután, a könyörgés után elgondoltuk, hogy kisétálunk a zöldelő határba. Kiballagtunk a Szedres-puszta felé. Ragyogott a napsugár a határ felett. Vígan csicseregtek a kis pacsirták. Bementünk a pusztára és vígan kiskiztünk. Nemsokára ezt megúntuk és más játékba kezdtünk. A hatalmas pajtában jó erős, vastag kötéllel hintát kötöttünk. Először mi ültünk fel a Böskével. Nagyon gyorsan mentünk, épp úgy, mint a hajóhinta. De aztán felhőbe borult a kék ég. A tavaszi nap is elbújt a felhőbe. Mi pedig elindultunk hazafelé, mert féltünk, hogy megázunk. S az úton azt susogtuk, hogy nagyon szépen telt el ez a szép vasárnap délután. Kérem a jó Istent, hogv jövő vasárnap is ragyogó, napsugaras délután legyen! (Sz. Elza, VII. oszt. tan.)
