Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 4. szám - Műhelyünkből
85 ezért nem lehet csak a hittanórákra szorítani, hanem engedni kell, hogy az igének fénye ráessék minden tananyagra ’. Mindenféle iskolában aggasztó jelenség ma a tananyag sokfélesége és megduzzadása. Tagadhatatlan, hogy az iskolákban bizonyos zűrzavar van. Igen sokat akarunk tudni, de nincsen elég idő és erő arra, hogy a tananyagot alaposan feldolgozzuk és megemésszük. Az iskolai munka emiatt nem elég nyugodt. (Kornis a középiskolát ros- kadásig megtömött omnibuszhoz hasonlítja, melyből volna kidobálni való elég.) A túlterhelés valóban meg van; ennek eredménye a felületesség, egyensúlytalanság, kapkodás. Vegye azért elő az evangélikus tanító a tantervűnket és tegye mérlegre a tanítási anyagot. Meg van ahhoz a jogunk, szabadságunk, hogy értékeljünk, válogassunk, rostáljunk és kiemeljünk belőle. Mégis csak van a tananyagban lényeges és kevésbbé lényeges! De hogyan tudja áthatni a biblia az összes tantárgyakat? A hit- és erkölcstan tantervével, azzal a kérdéssel, hogy ott mi a biblia szerepe, külön foglalkoztunk. Itt a többi tárgyról kell néhány gondolatot felvetni. Az evangélikus népiskolai tanterv minden tantárgyban felvesz evangélikus vonatkozású ismeretanyagot is. Ez szükséges, de a tananyag ilyen kiegészítésénél is lényegesebb a többi, tehát „nem evangélikus vonatkozású” tananyag evangéliumi lélekkel való kezelése. Minden tantárgyban vannak különösen alkalmas anyagrészek, melyek az igére építhetők vagy ahhoz vezetnek el. Nincs itt alkalom arra, hogy az összes tárgyakat ebből a szempontból tüzetes vizsgálat alá vegyük, de néhány gondolatot érinteni fogok. Amikor a beszéd- és értelemgyakorlatok, fogalmazás, olvasmánytárgyalás, számolás és mérés, földrajz, történelem, természeti és gazdasági ismeretek, rajz, ének, kézimunka és testnevelés tanmeneteit készítjük, már akkor az egyes módszeres egységeknél eldönthetjük, hogy melyikben tudunk minden erőltetés nélkül is vonatkozást találni Isten igéje feié. Nagy hiba volna, ha minden egyes tanításunkat valláserkölcsi utalással, tanulság levonásával akarnók befejezni. Nem kell minden növény vagy állat ismertetésénél kijelenteni, hogy ezt is Isten teremtette. Nem kell minden olvasmány tárgyalásából vallásos tanulságot kiizzadni. Nem kell minden egyes történelmi vagy földrajzi leckénél a teremtő és gondviselő Isten kezemunkáját kimutatni. Ne túlozzunk! Ne tegyük gépiessé, sablonná az igének a tanításban való felhasználását, mert ezzel többet rombolunk, mint amennyit építeni szándékozunk. Igazi evangéliumi lélek, tanítói érzék és tapintat úgyis megtalálja ennek a végtelenül komolv feladatnak a helyes mértékét, megoldását. Ha olyan tárgyról vagy módszeres egységről van szó, melyben az ember, a föld, a természet szerepel: álljunk arra az alapra, hogy mindent az Isten teremtett. Ha eseményeket, történelmet, jelenségeket tanítunk, akkor tudjuk azt, hogy mindent az Isten tart fenn, intéz és kormányoz. Ha művészi vonatkozások szerepelnek a tanításban, akkor mutassunk rá arra: Isten adott az embernek érzéket és tehetséget a szép meglátására, ápolására, a benne való tiszta
