Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 4. szám - Műhelyünkből
83 ,,Ekkor gyermekeket hozának hozzá, hogy illesse meg őket: a tanítványok pedig feddik vala azokat, akik hozák. — Jézus pedig mindezt látván, haragra gerjede és monda nékik: „Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa. Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen sem megy bele abba. — Aztán ölébe vévé azokat, és kezét rájok vetvén, megáldá őket.” (Márk 10:13—16.) A tanító és a gyermek közötti viszonyt is a biblia alakítsa ki. A tanító és a gyermek egymásnak testvérei a Jézus Krisztusban. Ennek eleven tudata jellemezze tehát egymáshoz való viszonyukat, ne elzárkózás, vagy fölényeskedő felsőbbség. A tanító egészen nyíltan vallja, hogy ő is, a gyermek is egyformán bűnös ember a biblia ítélete szerint Isten előtt, de egyformán szeretett gyermekei Istennek a megváltó Jézus Krisztusért. Mennyivel másként láthatja meg és követheti a gyermek ekkor a tanítóját! A tanítóban nem merev parancsnokot, az iskolai kötelességek hivatalnokát, oktatógépet vagy fejtornásztatót ismer meg, hanem melegszívű, erőskezű, határozott úton, biztosan járó felebarátját, aki nálánál azért több, mert idősebb, fejlettebb, tapasztaltabb, az életet s az Istent jobban ismeri és ezért, ezen a jogon vállalkozik arra, hogy a gyermek kezét megfogja és vezesse őt. A nevelés legnagyobb eredménye a tanító és gyermek közötti viszonyban az, ha a gyermek bizalommal adja át magát az ilyen vezetésnek. Az iskola egyik legkényesebb kérdését, a fegyelmezést az előbb egy példában csak éppen érintettem. A neveléstudomány a fegyelmezésre vonatkozóan is ad gazdag útmutatást. Tudjuk, hogy kiváló elmélkedők vagy gyakorlati nevelők nézete sokszor igen távol esik egymástól. Olyanok is vannak, akik a fegyelmezést az iskolából szeretnék kiküszöbölni, mert ez szerintük a gyermek elnyomását jelenti és meggátolja kifejlődését. Részletes fejtegetésbe bocsátkozni itt most fölösleges volna. Annyit mindenkinek el kell ismernie, hogy a nevelés korlátok, következetesség és szükség esetén alkalmazott szigorú fenyítés nélkül lehetetlen. Ha valamilyen célt kitűzünk a nevelés számára, akkor már azért is küzdelmet kell folytatnunk, hogy a célt szolgáljuk és egy bizonyos határozott úton haladjunk. Az, hogy a cél felé vivő úton nem tudunk mindig elég szilárdan megmaradni, bűnösségünkből adódik. A bűnös gyermeket igenis fegyelmeznie kell az evangélikus iskolának, mert másképpen nem javulhat. A büntetésünk célja nem a megtorlás, hanem a magába- szállás, eszmélés és javulás elérése. A tanító fenyítése azonban legyen Isten emberfenyítő ténykedésére való odagondolás, fakadjon keresztyén felebaráti igazságos szeretetből és felelősségtudatból. Nem az szereti a gyermeket, aki vétkeit könnyen elnézi! Az álszeretet, puhaság vagy kényelmeskedés már sok gyermeket vitt romlásba s tett boldogtalanná. Erről későn felébredő, csalódott szülők szomorú példákat mondhatnának. A fegyelmezés olyan legyen, hogy benne az igazság és a szeretet egyaránt érvényesüljenek; a szeretet nem sértheti meg az igazságot. Isten fenyítéséről a biblia is bizonyságot tesz.
