Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 2. szám - Megjegyzések
42 életet akarunk élni — meg kell oldani minden áron, minden körülmények között, mindenek előtt. Nem beszélve arról, milyen érzéssel fogadtuk mi falusiak azt az intézkedést, hogy napi egy deka cukorral kell beérnünk akkor, amikor más, városi testvéreink sokszorosát kapják ennek. Én elhiszem, hogy az országos cukorfogyasztási statisztika azt mutatja, hogy a falura még ennyi cukorfogyasztás sem esett, de ki kell jelentenem, hogy itt is az a baj, ami nagyon sok esetben. A statisztika holt valami és nem alkalmazkodik a mindennapok, az élet haj- "Iékonyságához. Mert mi történt a statisztika alapján kikerült rendelet nyomán? A falusi nem azért nem fogyasztott több cukrot, mert nem tudta volna elfogyasztani, hanem mert nem tudta megvenni. Már most, aki eddig nem tudta megvenni, az most sem tudja megvenni, viszont aki eddig vásárolt, az most nem kap! Mert a jegyrendszer szerint nem jár neki. Így azután az a helyzet, hogy először kénytelen a cigányoktól, nincstelenektől jegyet venni és aztán a hamis úton szerzett jegyre vehet cukrot. Szabályszerű láncolást segített tehát elő a rendelet. Pedig valószínűleg éppen azt akarta megváloztatni. Nem helytállók azok a hangzatos felírású képek, melyeken szemléltető módon bizonygatják, hogy a falusi több szalonnát, stb. fogyaszt, tehát elég neki a kevesebb cukor is. Mindenki tudja, akinek valaha valami köze volt a faluhoz, hogy a városi lakosság étkezése sokkal kielégítőbb, mint a falusié. A szegény városi osztály is jobban él, mint a közepes módú falusi kisgazda, ezt nyugodtan állíthatom Nem szólva arról, hogy itt nincs cukrászda, itt nincs vendéglő, ahol jegy nélkül kapni cukros dolgokat. Az egyenlőség elve ellen kiált ez a rendelkezés a későbbi petróleum, stb. esetekkel egyetemben. Nincs tehát itt helye annak, hogy statisztikákkal, kalóriákkal próbáljuk bizonygatni a rendelet helyességét, hanem radikális korrigálásra van szükség. Ám legyen a cukoradag kisebb, mint a legmagasabban megállapított adag, de legyen egyforma, független attól, ki mit eszik és addig mennyit fogyasztott a falú. Érthetetlen és jogosan felháborító, amikor az én falumban egy deka a fejadag naponta, ugyanakkor a másfél kilométerre levő szomszéd faluban nagyobb és a pár km-re levő városban még nagyobb. Nem lehet és nem szabad magyar és magyar között megkülönböztetést csinálni akkor, amikor egyformák a terhek. Az én gyermekemnek éppen annyi cukorra van szüksége, mint a városinak, hogy erős, egészséges testű, jó katona lehessen belőle. Ez a nemzet érdeke is, az állam érdeke is. Annál inkább nem szabad ilyen példákat statuálni, mert ezeknek azonnal követői akadnak. Hogy megemlítsem, pl. Miskolc városában falusi nem kaphat zsírszalonnát vagy zsírt. A miskolci hentesek csak helybelit szolgálhatnak ki. A miskolcon levő állami fáskert, mely a Bükkből szállítja a fát, nem ad tűzifát csak városinak. De hát miért? Mi bűne van annak a szegény falusinak, hogy annak mindenből kevesebb jár, hogy az csak akkor kaphat, ha a városi már kapott? Talán azért, mert az tényleg nem hajlandó sztrájkolni és szabotálni? Képzeljük el mi történne, ha egyszer ez megfordítva történne és a falusi nem hozna élelmiszert a városba? Zsírért úgyis csak az megy a városba, akinek nincs módja arra, hogy disznót vágjon, vagyonos nem szorul a városi zsírra. Annak a szegénynek pedig éppen olyan joga van arra a zsírra, mint másnak és kegyetlen a gondolat is, amelyik kitalálta, hogy csak a városi kaphat belőle. Lehet, hogy pontosn az nem kap belőle, aki a kukoricát kapálta, amelyen a sertés hízott. Mi magyarázza meg azt, hogy villany nélkül a faluban fejenként 7 dl. kőolajat kapunk? Én pl. 2.1 litert. Ezzel szemben lévén egyedüli szórakozásom az olvasgatás, — eddig fogyasztottam havi 12—14 litert. Ugyanakkor a villannyal rendelkező városi, mert van olyan helyisége, amelybe esetleg nincs bevezetve a villany, 2 litert kap Bocsánatot kérek az illetékesektől, de ez nemcsak érthetetlen, de felháborító is, akárhogyan és akárhonnan nézem. Nem szabadna azért ennyire visz- szaélni a falusi nép és különösen a falusi középosztály tehetetlenségével és gyámoltalanságával. — A városi középosztálynak módjában van estéjét eltölteni különböző szórakozóhelyeken, előadásokon, stb. Mi a falusi tisztviselő és gazda egyetlen lehetősége, különösen, amikor beköszöntenek az őszi esők és a délután kezdődő sötét alkonyatok? — Regényeink szerint kaláberezik, iszik,
