Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 2. szám - Sátory Vilmos: Öntudatos nevelés
35 és nemzeti céljai túlságosan az, illető fascináló egyéniségéhez for- rottak és annak letűnésekor könnyen letörhetnek. A másik — és számunkra ez marad —, hogy meg kell nevelnünk nemzetünket, hogy önmagára találjon, hogy egyedül — de feltétlenül — magyar igyekezzék lenni, hogy csak magában bízzék, ne építsen soha szövetégesekre és szerződésekre, hogy fanatikusan higyjen jobb jövőjében és elhivatottságában. Egyszóval: magyar öntudatot kell a nemzetbe öntenünk! Kinek a feladata lenne ez elsősorban, ha nem a nevelőké?! Minden eszme csak úgy él és hat, ha gyakorlati eredményeket tud felmutatni. Mi se álljunk meg a sokszor elcsépelt frázisoknál, hanem keressük azokat a módokat, amelyekkel iskolában és iskolán kívül, kicsinynek és felnőttnek, családban és utcán, társaságban és gyűléseken belevigyük magyar testvéreinkbe ezt a magyar öntudatot. Napjainkban megfigyelhető, hogy hatalmas szomszédunk milyen gonddal és tervszerűséggel viszi el a faji öntudatot minden egyes, talán nem is mindig faj-, hanem nyelvtestvéréhez. Nem veszhet el egyetlen német, Európa akrámelyik kis zugában lakik is és nem maradhat szellemi és nemzeti táplálék nélkül sem. Láttam gyermekeket itt nálunk, akik olyan öntudattal vallották magukat németeknek, hogy felnőtt magyar népünk számára megirigyeltem azt! Ha a kisebbség erre képes, akkor mi, magyarok, a többség ne lennénk képesek ugyanazt megtenni? Tanulnuk kell, de sürgősen! És cselekednünk kell! Nemcsak nekünk, a nemzet tanítóinak, hanem minden már öntudatra ébredt magyarnak! A jegyző, a bíró, a földmíves, a kereskedő, az iparos, a magántisztviselő, mind-mind prófétája kell, hogy legyen a nemzeti gondolatnak! Legyen végre világos bennünk, hogy testvér elsősorban az, aki magyar! Földünket bérbe, vagy eladóba magyarnak adjuk, állást, keresetet magyarnak adunk, vásárolni, iparcikket rendelni magyarhoz megyünk, tisztséget és boldogulást annak biztosítunk elsősorban, akiről meggyőződtünk, hogy magyar érzésű fajtestvérünk. Akármi kerül szóba, ne resteljük azt magyar szempontból is megvizsgálni, vájjon az egyéni vagy egyetemes magyar érdeket előbbre viszi-e? Elsősorban magyarok vagyunk, csak másodsorban tartozunk községhez, felekezethez, társadalmi osztályhoz, foglalkozási ághoz. Lássuk meg a náluknál alacsonyabb sorsban élő magyarban a testvért, legyen számára — ha más nem — néhány barátságos szavunk, mellyel tudatára ébresztjük annak a ténynek, hogy a magyar fajiság, nyelv és magyar sors testvérré kovácsol bennünket. Érezze ezekben az összetartó és számára megbecsülést jelentő kapcsot, akkor ő is ragaszkodni fog hozzá s öntudatos magyar lesz! Mindenegyes magyarra szükségünk van, sokkal inkább, mint a 80 milliós hatalmas szomszédunknak. Természetes, hogy az iskolában minden tantárgy-, minden órakínálta alkalmat meg kell ragadnunk, hogy magyar szempontjaink és magyar érdekeink megismerésére vezessük gyermekeinket. Nem elég a dicső múlt fényében sütkérezni és tétlenül dicsőíteni azt! Az az ősök dolga volt, ők megtették a magukét; ha pedig vétkeztek volna, megkapták — mint Mohácsnál — büntetésüket. Nekünk is