Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 12. szám - Ludván Sándor: A korszerű evangélikus tanítói közszellem
304 A korszerű evangélikus tanítói közszellem. Mikor a mi kedves főszerkesztőnktől a fenti című cikk megírására kaptam megtisztelő megbízatást, nálunk éppen Istenáldotta hét, az evangélizáció hete pergett. Idő ugyan a tömött napi program mellett nemigen jutott az írásra, de a cikk ott dobolt minden egyes szavával a lélek falán, amelyen belül csodálatos, titkos legbelső élmények kavarogtak. Mintha minden egyes előadás a címre adandó válasznak lett volna szánva. Úgy odaillett minden egyes szó, gondolat. De hiszen ez természetes is, mert ugyan mi lehet ma korszerűbb, evangélikus tanítói közszellemnek megfelelőbb, mint az evangélizáció. Miért? Ennek a kérdésnek taglalása éppen legméltóbb térkitöltése lesz a cikk kereteinek. Hogy a kérdés csakugyan a levegőben kóvályog, mutatja Kertai Jánosnak, a Dunántúli Kér. Tanítóegyesület főtitkárának a legutóbbi Evangélikus Népiskolában megjelent „Gondolatok a tanítóegyesületek munkájához“ című cikke, amelyben kifejti a tanítóegyesületek működésének fő céljait. Az 1868.-i törvényekben így olvassuk: A tanítóegyesületek működésének-főcélja a kártársi közösség ápolása, a tanítói kar önképzése, a tanítók erkölcsi és anyagi érdekének szemelőtt tartása, a tettekben megnyilvánuló hazafiság, fajszeretet ápolása“. Milyen üdvös dolog is néhanapján így felvillantani az általános célkitűzéseket, melyek a mának ágas- bogas, sokszor álfontosságúvá magasodott részletkérdéseit félretakarítják a célegyenesből, nogy a részletek bozótjából kibontakozzék a lényeg, a cél. De, hogy a kérdés mennyire aktuális, mutatja az a tény is, hogy a gyűléseken, mint tapasztaltuk, úgy a Dunántúli Kerületi, valamint az Egyetemes Tanítógyűlésen is több megnyilatkozás hangzott el • a közszellem eszmei tartalmának boncolgatásában. Az egyetemes gyűlésen Hugyecz György kartársunk indítványozta, hogy tűzessék minden gyűlésre vitatétel. Vegyük csak a .cím szavait egyenként. Csudálatos valami a szó! Csak pár hang néha, mégis mennyi kifejező tartalom búvik meg benne. Sokszor mély ak'nájú bánya, telve feltáratlan kincsekkel. „Korszerű“ vagy közönségesebb nyelvezetben „időszerű“ szóval is helyettesíthető kifejezésnek bizony sok mondanivalója van számunkra. Idő a végtelen folyamat, térnek, az örök titkok rejte-- getőjének édes egy testvére. „Kor“ ennek az idő-végtelennek kezdet és vég jelző kővel megjelölt része. Korszerű meg olyan valami, ami annak a bizonyos kornak életfelfogásába, harcaiba, elméleti, gyakorlati törekvéseibe oly módon kapcsolódik be, hogy úgy az egyénnek, mint annak a közösségnek, amelyikbe az egyén tartozik, létét legjobban biztosítani tudja. Igen ám! Csakhogy ennél a kérdésnél körül kell egy kicsit néznünk. Nagyon élesen világít rá a kérdésre Spengler, a nagy német filozófus „Untergang des Abendlandes“ című, ismert munkájában. „A kultúrák, korok nem folytatólagos egymásutánja a világtörténelem, hanem az egyes korok, kultúrák születnek. éppen úgy, mint az egyedek születnek, növekednek, virágzanak, hanyatlanak, elpusztulnak. Mi ma élő nem
