Evangélikus Népiskola, 1941

1941 / 11. szám - Egyesületi élet – hivatalos rész

287 « Hangoztatta, hogy kipróbált, jó erőnek ismeri őt a tanítóság s kérte ezeknek az erőknek a cél irányába állítását, amihez felaján­lotta tanítótestvéri és elnöktársi segítségét és támogatását. Majd koltai Vidos Dániel üdvözölte melegen az új elnököt. A szeretet virágait hozta el számára akkor, amikor közvetlen elődje emlékére éppen e gyűlés helyeze el a kegyelet és hála virágait. Munkájára Isten áldását kérte. Ludván Sándor meghatva válaszolt az üdvözlő szavakra. Mély­ről jött embernek mondta magát, akit szerény munkakörből fel­hoztak ide a magaslatra. Felébred lelkében a kétség, vállalhatja-e? Ahogyan élettelen gépezeteknek a beléje áramló erő ad mozgató, ösztönző indítást, úgy ő is erőt kér a Mindenhatótól s reméli, hogy támogatják tisztviselőtársai, elnöktársai és tanítótestvérei is. A Krisztusra tekint, mintha az ő ereje lenne a központ, a leadóállomás, ahonnan a segítség jön s életet, hangot nyer az ember. Ha terhet keli is hordozni, segít a Krisztus. Hangoztatta a minőségi ember fontosságát. Ügy érzi magát, mintha annak a tartalékos tisztnek a helyében állana, akit minden oldalról körülvesz a szorongató ellen­ség s akkor nincs más teendője, mint ezt vezényelni: Imához. Ö az imádságon, a Krisztuson kívül kéri tanítótestvérei támogatását is. Kegyelettel áll meg elődei előtt is. Az elnöki tisztséget elfogadja. Nagyhatású beköszöntője után a közgyűlés köszönetét szavazott Kertai János és vitéz Nagy Istvánnak a közgyűlés előkészítéséért és vezetéséért, mire a közgyűlés az új elnök zárószavaival s a Him­nusz eléneklésével véget ért. A kemenesaljai evangélikus tanítóegyesület szokásos őszi közgyűlését 1941 szept. 25-én, Jánosházán tartotta meg. A megnyitó áhítatban Szabó Lajos kissomlyói lelkész a hit fon­tosságáról beszélt. Csak hívő tanító lehet nevelő. „Igaz ember hit­ből él.“ Erdős János elnöki megnyitójában hangsúlyozta, hogy a tör­ténelmi idők rendkívüli teljesítményeket követelnek minden taní­tótól. Példaadó életre és szuggesztív nevelői egyéniségre van szük­ség. Széchenyi áldozatos szelleme hasson át minden tanítói lelket. Üdvözlések után Horváth László Mózes születését tanította a IV. osztályban. Ezután Nagy Árpád körültekintő alapossággal és mégis kato­nás rövidséggel ismertette az új iskolai rendtartást. ­Végül Ludván Sándor az új Tantervet ismertette. Biztos kézzel emelte ki a dolgok lényegét. „Több lelkiség, több felelősségtudat. Nem több tudás, hanem több érték. Élő érték pedig a Krisztus.“ Az V—VI. osztály szorgalmi idejének kilenc hónapra való meg­hosszabbítása, a felekezeti tanítók vasúti arcképes igazolványa, az egyházmegyei tanítógyűlések számának négyre emelése és ezekre a megfelelő fuvar- és napidíjak kiutalása tárgyában határozati javas­latot fogadott el a közgyűlés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom