Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 10. szám - Somogyi B.: A nyolcosztályos népiskola tantervének és útmutatásának további kötetei
257 ismereteket oly mértékben tanítja, hogy arra a közép- és középfokú iskola felépítheti terv- és szakszerű munkáját. Ennek a világos álláspontnak a leszögezésére szükség volt s hisszük, hogy a népiskola a jövőben teljesen meg is tudja valósítani ezt a hivatását és megszűnik a két iskolafaj között, vagy legalább is igen nagy mér1 tékben enyhül a sokszor panaszolt nagy hézag. Az útmutatások harmadik kötete még igen kiváló nevelői hivatottsággal és gyakorlati érzékkel sorakoztatja fel a vallásos, nemzeti nevelés tényezőit, helyes útjának állomásait, azután a szépérzék, az értelem, az egészségvédelem és a testi nevelés, valamint a fiúk és leányok eltérő nevelésének útjait. Az oktatás körben megadja a tanmenet, órarend, tanítási vázlat, az óra felépítése, a szemléltetés, kapcsolás, összefoglalás és számonkérés, továbbá a tanulók elbírálása, az írásbeli dolgozatok, az olvasó- és tankönyv szerepének helyes szempontjait s világosan megalapozott és megérthető törvényszerűségeit. Szorgalmas tanulmányozás kell e részek megismeréséhez és a munka az oktatás műhelyében élvezetes, eredményes s valóban áldott gyümölcsöt termő lesz. Meg kell azonban itt jegyeznünk, hogy a vázlatok kérdésében az útmutatás eltér a legutóbb e tárgyban megjelent 172.543/1940. V. sz. miniszteri rendelet szellemétől és régebbi álláspontra, a kör-* zeti felügyelői utasítás túlzó álláspontjára helyezkedik. Mintha az útmutatás e részének összeállításánál elkerülte volna a szerkesztők figyelmét, hogy ma már megdőlt az az álláspont, mintha a körzeti felügyélői utasítás 9. §-ában körvonalazott és kívánatos nevelési és tanítási eredmények a gyakorlatban csak úgy és csak akkor valósulhatnának meg, ha minden egyes tanító — a népiskola jellegére és fokozatára való tekintet nélkül — óráinak eredményes megtartására írásban rendszeresen előkészül. Ez az álláspont nagyon papírosízű s annak a pedagógiai bürokratizmusnak túlhajtása, ami éppen e felügyelői utasításnak is túlzó álláspontja s talán egyedül felróható hibája. Nem menti s javítja a helyzetet az az engedmény, hogy a vázlat formája elő nem írható. Le kell szállnia a vázlat kérdésének erről a magas trónról s oda kell jelentőségét helyezni, ahova a józan, gyakorlati felfogás értelmében valóban tartozik. Ebben az újabb miniszteri rendelet helyes álláspontja lehet az irányadó. Hiszen az világosan kimondja: „Mivel az előkészülés nem azonos az óravázlattal, ítéletet és bírálatot is csak a valóságos nevelő és oktató munka és eredménye alapján lehet mondani, nem pedig az óravázlat szerint.” Teljesen megnyugtató felfogás az, hogy a fiatalabb tanító különösen az első öt működési évében rendszeresen készítse el vázlatait, később már több engedmény tehető e téren s ott kell csak a felügyeletnek nagyobb figyelemmel kísérnie és előkérnie a vázlatokat, ahol a tanítási munka megítélésénél hiányokat, mulasztásokat észlel. Idősebb, gyakorlottabb s állandóan jó ered- ménnvel munkálkodó tanító nem szorul erre a sok időt és erőt igénylő állandó aprólékos Írásbeli előkészületre, mert elég neki néhány rövid szempont felidézése s meglévő gyakorlatával el tudja végezni munkáját. Rájuk nézve semmikép sem áll az útmutatás — régi- felfogást tükröző — megállapítása, hogy az előkészületnek
