Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 8. szám - Benedek Vince: Szemközt a "nagy magyar álmodóval" egri otthonában
192 Több mint valószínű, hogy amikor tévelygő tekintete ezen a most is szép minareten megakadt, nyert impulzust az „Egri csillagok” megírására, amellyel örökszép emléket állított szeretett városának. Az augusztus-esti nap elhalványuló sugarainak bíboros mézében bóiintgatnak már a fenyők ágai, mikor meghatott lélekkel, érzékeny búcsúzás közt elhagytuk a kúriát. Annyira a hatása alatt voltunk a szíves vendéglátásnak és mindannak, amit a „hegyen” láttunk és hallottunk, hogy mélységes csodálat töltött el bennünket a látogatás után is még sok ideig. — Gárdonyi kivételes egyénisége valósággal megbűvölt bennünket. Mert Gárdonyi Gézát csak csodálni és bámulni lehetett. Igazi kilétének voltát csak sejtheti a törpe epigon. El kell hinnünk, amit a misztikumában sejtelmesen hívő vall, hogy: Gárdonyi él!. . . „Csak teste fekszik ottan A bástya-föld alatt A láthatatlan ember Mindig köztünk marad ...” „Nemzetek lesznek, nemzetek vesznek, de az irodalmi igaz értékek halhatatlanok maradnak . . Meg kell, hogy emlékezzem Gárdonyi Géza vallásosságáról is. És pedig azért, mert az ő vallásossága nem a külsőségekben nyilvánult meg, hanem a lélek mélyén gyökerezett krisztusi érzések fellángolásában. Magasan felette állott minden felekezeti elfogultságnak. Sokszor vette kezebe a bibliát, melyről azt írja, hogy: „ez a könyvek-könyve, melynek olvasása tökéletesíti a lelket, nemesíti a szívet, plűzi a gondolatokat, lecsillapítja a kedélyeket és az embert is önmaga fölé helyezi.” Költeményében pedig így magasztalja a bibliát: „Minden fakul, minden romlik, Márványvár is összeomlik, Bíborleplek rongyokká válnak, Dicsőségek füstbe szállnak. Csak ez a könyv nem tér porba, Mintha volna égi lelke! Ez a könyv a Mózes bokra: Isten szíve dobog benne.” „Csak a teste!” Ezt a felírást viseli ott az egri bástyafokon emelkedő termetes fakereszt, mely az irodalomtörténet által még életében klasszikussá avatott írómüvésznek hamvait jelöli addig is, mig a tisztelői által sírja fölé tervezett művészi mauzóleum megépül. Még életében úgy nyilatkozott az író, hogy „valószínűleg a bástyán temetnek el.” Az egriek határozott óhajtást láttak ebben a kijelentésében és tényleg fent a magasban, a Bebek-bástyán ásatták meg sírját. Fejfájára rávésették azt a három szót, amelyet végrendeletében maga szövegezett meg. Hogy külső emlékeztetője is legyen Gárdonyi halhatatlanságának, az ő nagyságát méltányolok és emlékét tiszteletben tartók gondoskodtak arról, hogy az egész ország állandóan hangos legyen Gárdonyi Géza nevétől. A nevéről elnevezett Irodalmi Társaság sajtó alá rendezte az író műveinek egységes gyűjteményét, amely ünnepi köntösben forog a magyar közönség kezén. Ugyanezen irodalmi társaság kezdeményezésére, a nemzet áldozatkészségéből szobor is hirdeti az ország fővárosában a legmagyarabb író emlékéit. Emléke már előzőleg megörökítést nyert mindazon helyeken, amelyekhez Gárdonyi Géza neve fűződik, vagy amelyek személyével szorosabb vonatkozásban vannak. „Az én falum”: a borsodme- gyei kis Sálit község, ahol — mint említettük — Gárdonyi gyerme-
