Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 5. szám - Hajas Béla: Az igazgató eszményi képe a nevelő iskolában
Ill mozog a föld” című regényének egy kis jelenetére. Barkó Pál (Körösi Csorna Sándor) áll a debreceni kollégium fegyelmi széke előtt s az elnök kérdésére egyszer arab, másszor perzsa, harmadszor tatár nyelven válaszol. Az elnök összehúzza szemöldökét, verejték jelenik meg homlokán, de magyarra fordítja a keleti nyelveken elhangzott válaszokat. Be is fejezi a kihallgatást mert az ó nyelvisméretének is van határa. A jelenetben nagy pedagógiai tanulság rejlik. Mekkora sasok ültek nálunk már akkor az igazgatói székben. Találkoztam igazgatóval, aki egyforma jártassággal bírt a humánus és reális tárgyakban egyaránt; aprólékos pontossággal ismerte a testnevelési órák egész anyagát, amellett maga vezette az intézeti énekkart. Az ilyen igazgatónak a szeme sokkal biztosabb az órákon, ítélőképessége élesebb. Gyorsan észreveszi a módszertani hibákat, hamar feltűnik neki az esetleges tárgyi tévedés s néha alkalmi kérdéssel minden feltűnés nélkül helyrebillenti az egyensúlyt. Dr. Németh Antal, volt győri tankerületi főigazgató, írt egy kisebb könyvet. Dióhéjban összefoglalta ebben a középiskola összes tárgyait. Beszédes tanúbizonysága ez annak, hogy mindegyik tárgyban otthonos volt. Hallottam ezt több főigazgatóról is, A mostani viszonyok között ez rendkívül nehéz. Mindegyik középiskolai tárgy oly nagy fejlődésnek indult, hogy az igazgatónak éjjel-nappal dolgoznia kell, ha utói akarja érni fejlődésüket. Az igazgatóra nézve a karácsonyi, esetleg húsvéti szünet idejére marad az írásbeli dolgozatok átvizsgálása. Fontos munka minden tekintetben. Az egész iskola képe kibontakozik belőle. A dolgozatok tárgya, tartalma, helyesírása, javítása, külső formája sok-sok lélektani adat a türelmes igazgató részére, mert ehhez a munkához szerető türelem kell. Akkor tudja maga elé képzelni azt a szepegő kis diákot, aki alig-alig mer beleírni abba a tiszta füzetbe s ezért aztán a beírás sem sikerül éppen a legtisztábban. Viszont maga elé képzelheti azt a komoly, felső osztályú tanulót is, akit hevít a tétel szépsége s nekigyürkőzve, (néha 30—40 lapig terjedőleg) meg akarja mutatni, mit tud. Ebből a szempontból különösen a szabad tételek érdekesek. Valamelyik évben a VII. o. tanulók az egyik hónapban érdekes szabad tételt dolgoztak fel. Valamennyit elolvastam. Azt hiszem, tanultam belőlük annyit én is, mint a szaktanár. Az iskolai dolgozatokba elmerülő igazgató valósággal belelát a tanuló és tanár leikébe. A tétel megválasztása a tanár egyéniségét, a szöveg a Jnnuló készültségét, a külső a rendszeretetet, -— a sok piros tinta pedig azt mutatja, hogy a fáradhatatlan tanár szíve vérével javítja a gyermek botlásait. Az igazgató megjegyzései jegyzőkönyvbe kerülnek. Egész korszak pedagógiai tükörképe ez. Hogy fejlődik a gyermek gondolat- és érzelemvilága; hogy tud a tanár lépésröl-lépésre többet bízni a gyermek öntevékenységére s milyen hálás a gyermek a tanár irányításáért. Ez az öntevékenység önkénytelenül az ifjúsági körökre tereli a figyelmet. Megfigyelésük külön élvezet. Lelki gyönyörűséggel szemléli az iazgató, ahogy a szavaló körben a kis tanulók teljes komolysággal s ügyességgel egymást bírálják; mint kelnek az önképző körben a felső osztályú tanulók egymással nemes versenyre.
