Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 5. szám - Somogyi B.: Gróf Teleki Pál
102 I gróf Teleki Pál | A mai világégés rohanó viharában is megrendítő pillanat volt, amikor a világűr hullámain át mindenfelé szétfutott a döbbenetes hír: Teleki Pál gróf miniszterelnök tragikus körülmények között elhunyt. Fölfigyelt rá Európa, barát és ellenség egyaránt. Osztozott a gyászban a haza határain túl a baráti államok kormánya és népe, a tudományos világ széleskörű képviselete s mélységes fájdalom ülte meg a lelkeket. Mélyen megrendítő a férfiúi lélek drámai vívódása, aminek végső kifejlődése a szörnyű, végzetes elhatározás tetté válása. Milyen utat kellett megjárnia e nem mindennapi államférfiú felelősségvállalásának, az ország sorsát szívén viselő ember teherpróbá- jának, míg eljutott annak megítéléséig, hogy nincs kivezető út, nincs más önérzetes és kibontakozásra alkalmas lépés, mint levonni a végső következtetést, félreállani a rohanó események útjából s odadobni áldozatul a legdrágábbat: az életet? A végső vívódás útjait nem ismerjük, csak sejtjük, hogy egyéni, családi vonások mindabban, ami a végzetet okozta, csak halvány színekkel szerepelnek s a tragédia döntő oka egy hazáját rajongásig szerető nagy lélek, életét a lelkiismeret és kötelességtudás mérlegére helyező és talpig becsületes, komoly férfiú, a széles körben elismert tudós felelősségvállalása lehetett, akiben erősebb volt nemzete jövőjének alakulása felett érzett aggodalma minden egyéni szempontnál, családja szereteténél s az élethez való ragaszkodás szálainál. Önkéntelenül is Széchenyi sorsára gondolunk, amikor gróf Teleki Pált gyászoljuk, siratjuk és halála nagy kérdőjelénél csodálkozó lélekkel megállunk. A teljes odaadás és mindent a vállalt feladat mérlegére helyező jellem egyenes útján kellett haladnia annak, aki nem ismert megalkuvást, nem keresett megváltozott magatartást, mentő okokat, magyarázatot, hanem hű maradt a kitűzött munkaterv egyenes vonalához. Hűség és egyenes út, kötelességtudás és meg nem alkuvás az iránymutatói Teleki Pál életmunkájának. Olyan erények, amelyek mindig ékességei voltak a magyar léleknek s mégis hányán viselték a mindezzel járó küzdelmek nehéz jármát! Hányán kerültek hasonló, a közélet mezején eléjük tornyosuló gátak útjába, de mégis meg tudták találni a kivezető lépéseket! A nagyemlékű államférfiú számára csak egy út volt! Ez az út gyász és elmúlás felé vezetett! Ha jellemeznünk kellene az elköltözöttet, jellemének kiemelkedő vonásául azt a közvetlenül, egyszerű s minden nagyúri fellépéstől mentes, természetes magatartást kellene megrajzolnunk, amit akkor tanúsított, amikor mint főcserkész elvegyült szeretett cserkészfiai között s együtt táborozott, együtt dolgozott és foglalkozott velük, mint bajtársuk, megértő, baráti vezetőjük. Az ifjúságot így ismerte meg oly közelről, de így nevelte is arra a komoly kötelességtudásra, amelyet mint tanár is elvárt és megkövetelt hall
