Evangélikus Népiskola, 1940
1940 / 2. szám - Grieszhaber Endre Henrik:
59 kát az okokat, melyek fel-felbukkannak a magyar tisztviselői kar és a magyar nép között és meglesz a magyar nemzeti egység. A magyar állam a maga hatalmát ráruházza a legfőbb állam- vezetőre, akinek a kezéből megszámlálhatatlan ágazatban mennek széjjel a gyeplők azokhoz, akiket mi magyar tisztviselőknek nevezünk. Ha ezek a tisztviselők lelkiismeretes hűséggel, kötelességtudással, önfeláldozással, türelemmel és megértő magyar testvéri szeretettel végzik fontos nemzeti küldetésüket, akkor rend és nyugalom, megelégedettség és boldogság, anyagi, erkölcsi és szellemi felvirágzás tapasztalható az egész vonalon. A magyar tisztviselői kar hordozza tehát a nemzetnek a legfőbb kincsét, egész jövendőjét. Vele áll, vagy bukik egy nemzet. Mit várhatunk tehát minden tisztviselőtől? Azt, hogy azon az őrhelyen, ahová Istennek kegyelme és nemzetünk illetékes hatóságának a bizalma állította, ott minden erejével, tehetségével, teljes lelkiségével szolgálja polgártársait és közvetve, avagy közvetlenül így ennek a nemzetnek egyetemes érdekeit. Prózai hasonlattal élve azt mondhatnám, minden egyes tisztviselő egy kisebb, avagy nagyobb nemzeti boltban teljesít szolgálatot, ahol a megbízó nemzetnek minden érdekelt polgárát a legteljesebb kötelességtudással, előzékenységgel és őszinte jóakarattal tartozik kiszolgálni. Amikor ezt hanyagul, lelkiismeretlenül, rosszakarattal teszi és a kezébe adott hivatalos hatalommal bármilyen formában visszaél, szolgálatra nem alkalmas és nem méltó arra a helyre és bizalomra, mellyel megbízó nemzete megtisztelte. Teljes joggal várhatja tehát a magyar nemzet minden tanítójától, hogy a gondjaira bízott gyermeksereget úgy oktassa és nevelje, mintha az tulajdon gyermeke volna mind. Hogy valamennyi pap valóban lelkipásztora legyen egyénnek és gyülekezetnek. Hogy a jegyző atyai tanácsadója, szívbéli, őszinte jóakarója legyen minden hozzája fordulónak. Hogy minden közigazgatási hatóság a rend és igazság hűséges sáfárja legyen, ahová minden polgára e hazának szívdobogás nélkül úgy lép be, mintha a saját otthonába menne, hogy megvédje magát valamitől, vagy valakitől, ami, aki érdekeit veszélyezteti. Hogy a legegyszerűbb hivatalszolgától fel egészen a legmagasabb hatóságig, mindenki krisztusi szeretettel, puritán jellemmel, gyengédséggel gondozza azt, aki a megsegítésre rászorul és azt az ügyet, melyet el kell intéznie. Joggal várhatja a nemzet, hogy minden egyes tagja bizalommal lépjen be és megnyugvással távozzon a legmagasabb rangú tisztviselője hivatalos helyiségéből. Vájjon gondol-e minden magyar tisztviselő arra, milyen rendkívül fontos hivatást tölt be azon a helyen, ahol munkálkodnia kell? Gondolunk-e arra, milyen mérhetetlen anyagi, erkölcsi és szellemi érték van sokszor egy-egy tisztviselőre bízva? Akárhányszor egy polgárnak, családnak, sőt társadalmi osztálynak a jövője, a sorsa van egy tisztviselőnek a kezébe letéve! Szinte élet és halál ura! Szerencsét és boldogságot, avagy ennek ellenkezőjét jelentheti aszerint, milyen lelkülettel végzi teendőit. És mivel mi magunk is érezzük mindezt, bizony szívszorongva
