Evangélikus Népiskola, 1940
1940 / 11. szám - Hírek
290 zővé: Vida Béla dukai, aljegyzővé: Bácz ^nd’rr vönöcki. pénztárossá: Szalóky Endre ostffyasszonyfai, könyvtárossá: dr. Szomraky Zoltánná celldömö'ki, ellenőrré: Bertalan Sándor kemenesmagasi, karvezetővé: Molnár Dezső csön- gei tanítókat. Pénztáros jelentésével kapcsolatban több indítvány hangzott el a „Gyógyház” ügyével kapcsolatban. Munkát olvasott Vida Béla dukai tanító „A tanító a község életében” címmel. Közgyűlés előadó iránymutatását magáévá teszi s előadónak az előadásért köszönetét mond. Garam Zoltán bobai lelkész, az egyh. megyei népiskolai bizottság elnöke üdvözli ezután a megválasztott tisztikart s azt kéri, hogy az iskolák vezetőit igazi evangéliumi szellem és lelkiség hassa át. Közgyűlés a Himnusz eléneklése után véget ért. A vasi középegyházmegyei Tanítóegyesület október hó 17-én tartotta őszi közgyűlését Szentgotthárdon, Somogyi Béla elnöklésével. Elnök megemlékezve az időszerű nemzeti eseményekről s méltatva a kormányzó húszéves országlását, nemzetnevelő munkára buzdította tanítótársait. Üdvözölte a szentgotthárdi egyházközség lelkészét és felügyelőjét, továbbá Vakarcs Kálmán ny. gimn. igazgatót, a Nőegylet és presbitérium megjelent tagjait. Rózsa Lajos értékes előadást tartott az erkölcsi nevelésről. Mészáros Jenő bocföldi (Zala m.) kánortanító 19 kísérlet bemutatására alkalmas természettani szemléltetőeszköz gyűjteményét mutatta be a jelenlevők osztatlan tetszése mellett. Az Crsz. Közoktatási Tanács által is engedélyezett, találmánya nagyban megköny- nyíti a kísérletek bemutatását és megértetését. A közgyűlésen Somogyi Béla elnök közel tízévi elnöki munkássága után — hivatkozva nagy elfoglaltságára — tisztéről lemondott. Az elnöki tisztet a következő nyári közgyűlésen töltik be. Majd a jelenlevők megtekintették a szentgotthárdi kaszagyárat és dohánygyárat és értékes tapasztalatokat szerezve közebéden vettek részt. HÍREK Kitüntetés. Nagy elismerésben részesítette a kormányzói kegy Boross Béla alsószeli ig.-tanító kartársunkat s mellette még Dinnyés Károly udvardi ig.-tanítót, amikor kormányzói dicsérő elismerésben, Signum laudisban részesültek. A kitüntetés arra méltó férfira szállt, ki a Felvidék magyarságának érdekében nagy küzdelmet folytatott az elnyomatás ideje alatt és munkája áldás volt a magyarságra. Kitüntetésekor lapunk is osztozik kartásunk örömében s neki jókívánságait nyilvánítja. A kitüntetést Jaross Andor volt miniszter jelenlétében adták át. A bakonycserjei evangélikus egyházközség f. évi október hó 13-án d. e. 11 órakor díszközgyűlést tartott, melyen a veszprémi ev. egyházmegye alesperese ünnepélyes keretek közt nyújtotta át Cseplák János kántortanítónak püspök úr Önagyméltósága által adományozott igazgatói kinevezésről szóló okmányt. A díszközgyűlést 10 órai kezdettel istentisztelet előzte meg. A díszközgyűlés után pedig 1 órai kezdettel közebéd volt az alsó iskola nagy termében. Mikulási (60 f) és karácsonyi (70 f) színdarab kapható Evva Leona tanítónőnél, Özd, Borsod megye. Rákos István elhunytéról a Magyar Tanítóegyesületek Egyetemes Szövetsége és az Eötvös-Alap meleghangú gyászjelentést adott ki. A nagy halott mély gyászba döntötte hazánk tanítóságát s e gyászban lapunk is őszinte részvéttel osztozik. Az Országjárás legújabb száma beszámol arról az érdekes szegedi tervről, amely a jövő évi Szabdatéri Játékokkal kapcsolatos. Közli az erdélyi filléres vonatok indításának két napos rendjét s a Margit-sziget vezetésében történt jelentős személyi változás súlyát méltatja. Foglalkozik még a lap az Ibusz tisztviselőinek erdélyi tanulmányút jával s a közkedvelt rovatok mellett sok érdekes eredeti hír egészíti ki az új szám tartalmát. Az Országjárás kapható minden Ibusz-pavillon- ban 20 fillérért. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bpest, IV., Párisi-u. 1.