Evangélikus Népiskola, 1940
1940 / 10. szám - Egyesületi élet - hivatalos rész
259 EGYESÜLETI ÉLET — HIVATALOS RÉSZ Elnöki és főtitkári jelentés a Dunántúli Ág. Hitv. Evangélikus Egyház kerületi Tanítóegyesület 1940. évi közgyűlésére. Előterjeszti: Grieszhaber Endre Henrik igazgató, elnök. Kertai János igazgató, főtitkár. A végtelenség tengerében ismét elmerült egy egyesületi esztendő és ez bennünket, vezetőket számadásra hív. Olyan időket élünk, melyek nemcsak világtörténelmi, hanem nemzettörténelmi jelentőséggel bírnak. A világ nemzetei két pártra osztottan viaskodnak egymással. Az egyik oldalon a demokrata hatalmak elkövetnek mindent, hogy megtartsák eddigi világhatalmukat és rabszolgaságban tartsák azokat, kiknek alig van meg a nagy világban a rendes mindennapi falat kenyerük. A másik oldalon a nemzeti szocialista államok minden anyagi és szellemi erőt vetnek latba, hogy kiszabadítsák magukat a demokrata hatalmak halálos szorongatásából és új életet jelentő szabad levegőhöz jussanak. Mindkét fél egy boldogabb, szebb emberi jövendőről beszél. Mindegyik jogot és kultúrát emleget. Közben folyik a drága emberi vér és megszámlálhatatlan anyagi és szellemi érték megy veszendőbe, melyet soha pótolni nem lehet már és amelynek segítségével a világ összes sivatagjait földi paradicsommá lehetett volna varázsolni. A világ ma Krisztust is pótolni akarja és világot megváltó tanát, a felebaráti szeretetet, az önzetlenséget, a jóságot, az erkölcsi világrendet, a hazaszeretetei és mindent, ami értékes, nemes és boldogító, más néven akarja az emberek 1 előtt szimpátikussá és újdonsággá tenni. Közben pedig nem gondolunk arra, hogy amit ők nap-nap után prédikálnak, azt már kétezer esztendővel előbb megtette Krisztus és ma tulajdonképpen más baj nincsen, mint az, hogy az emberiség e krisztusi megváltó tanok mellett süket fülekkel haladt el. És elfelejtik az emberek azt, hogy nem elég, ha egy-két nemzet tér vissza — akármilyen formában és újnak látszó köntösben — a Krisztushoz, hanem vissza kell térnie minden embernek és minden nemzetnek, legyen az demokrata, avagy nemzeti szociálista. Ebben a mérhetetlen nagy küzdelemben egészen különleges helyet foglal el a mi porbasújtott magyar nemzetünk, mely húsz év óta egy szerencsétlen körülmények között rákényszerített békediktátum jármát hordozza. A bilincsek már egyik-másik helyen meglazultak. . . Itt-ott a láncok megszakadtak és a nemzet egyik-másik testrésze szabaddá lett. Visszatért Kárpátalja az elmúlt ősszel. A Felvidék népének józanabb, kulturáltabb eleme ide sóhajtozik és várva várja, mikor borulhat az édesanyja kebelére húszévi távoliét után. Most Erdély felé fordul minden igaz magyar tekintete. A Mindenható jó Isten megadta, hogy vitéz magyar csapataink boldog örömmel és szent lelkesedéssel ott vonulnak Erdély bércein, ahol magyar testvéreink évek óta sóhajtozó lélekkel és könnyes szemmel várják őket! Ennek így kell lenni, mert csak így nyughatnak azok a hős bajtársaink, akik a nagy világégés idején vérükkel pecsételték meg önzetlen, áldozatkész hazaszeretetüket és akik abban a biztos tudatban tértek át az örök életnek honába, hogy minden csepp kiontott magyar vér egy szebb, egy boldogabb, egy verőfényesebb és szabadabb jövendőnek a magja lett! ITős tanító bajtársaink, a boldogságnak verőfényes sugara töltse be megtört szemeiteket és a Mindenható engedje, hogy a csillagok fényénél lássátok a drága magyar hont régi nagyságában és dicsőségében újra feltámadni! 2. Meghalt tanítótestvérek és tanügybarátok. A minden halandónak az útjain eltávoztak: Kiss Sándor volt beledi, Simon Jenő nyug. pati-i, Szabó László nyug. és Szalay Miklós tabi kartárs. Továbbá Nagy Lajos, az ismert költőpap, Kiss József surdi lelkész, Szigethy Sándor felsőpatyi földbirtokos, iskolavizsgáló, Wagner József alsónánai lelkész, volt iskolavizsgáló és Laky Kornél szombathelyi felügyelő. Őszinte részvétünk kíséri az elköltözöttek hozzátartozóit. Az elköltözöttek sírhalma mellett pedig imádkozó lélekkel állunk meg, hogy a jó Isten csendes pihenéssel és boldog feltámadással jutalmazza hűséges földi sáfárkodásukat. Külön nagy veszteséget jelent a magyarhoni közegyházunkra és az egész
