Evangélikus Népiskola, 1939

1939 / 9. szám - Műhelyünkből

338 megóvhassuk őt a csalódások, tévedések ós sötétség útján való botorkálástól, nevelésünknek elsősorban az érzelmekre kell épülnie. Mivel pedig a gyermek érzelmei szemlélet kapcsán támadnak, módját kell ejteni, hogy a hit, szeretet, istentisztelet stb. érvényesü­lését szemlélhesse. Az Utasítás azt kívánja, hogy az »ifjúságnak személyes közössége legyen a gyülekezeti istentiszteleti élettel«. Emellett azonban szükséges az is, hogy az iskolai gyülekezetben részese legyen a gyermek annak az életnek, mely kicsiben a nagy gyülekezet egész életét mintázza. Ahelyett, hogy tovább elmélkednénk a vallástanítás nehézségei fölött s tovább boncolgatnám az alapvető szempontokat, végezetül egy hosszabb idézetet iktatok ide Móricz Zsigmond »Légy jó mindhalálig« c. gyönyörű regényéből. Ügy érzem, több hasznos tanulságot vonhatunk le az itt következő gondolatokból.-Misi késő öreg korában is visszaemlékezett ezeknek az óráknak (t. i. a vallásóráknak) unalmára; mert ez az áldott, jó ember oly halálos közönnyel foglalkozott a tananyaggal, mintha kukoriczát morzsolt volna szakmányba. Később a kisdiák kereste, hogy hol találta meg legelőször életében a természetfölötti dol­gokra való gondolást, de olyankor sohasem jutott eszébe sem Valkai tanár úr, sem a többi vallástanár. Az édesanyja jutott eszébe, akivel néha éjjel, nyáron kint ültek az eperfa alatt, össze- gubbaszkodva s várták az édesapját, aki távoli tanyákon épített, de minden éjjel hazajött; olyankor felnéztek az égre s az édes­anyja azt mondta, hogy azok a kis csillagok éppen olyan nagy vi­lágok, mint a Föld . .. s azokon túl új csillagok vannak, meg azokon túl megint több akkora földek s így tovább, míg el nem szédült az elgondolásban... S fogott az édesanyja egy kis bogarat a lábuk alatt s megnézték, milyen szép, hogy semmiféle művész olyat csi­nálni nem tudna... semmiféle ember soha... és milyen finom a pici lába... és van egy kis féreg, mely ennek a kis bogárnak a belsejében él és az is egy élő élet és az is oly tökéletes, és talán annak is megvan a maga élősdije, de ha nincs is, mily finom a láthatatlan kis szervezete, vére, sejtje. Hát ki csinálta, ki csinálta. Ki találta ki... Van, de miért van... meddig van... mi lesz aztán ... mi volt azelőtt... Mikor ezekre gondolt, mindig összeguh- baszkodott egészen kicsire s térdét átfonta a karjával, mint azokon a csillagos éjszakákon... s ez volt az ő vallása... De mikor a hittanórákra gondolt, fáradtság lepte meg és unalom ... soha olyan vallástanárral nem tudott találkozni, ki e legiszonyúbb és legizga- tóbb dolgok tárgyalásánál képes lett volna gyermeklelkét meg- rezdíteni.« Vájjon, ha megkérdeznék a mi volt tanítványainkat, azok nem éppen így gondolkoznának-e? Mindenesetre tanulság gyanánt von­juk le a kis Misi esetéből a következőket: Ne nyújtsunk elvont vallástudományt a gyermeknek abban a korban, amikor szemléletköre érdeklődésének egész forró lo- bogása a konkrét tapasztalatoké, mert a gyermek elméje nem képes befogadni a theologiát, de képes befogadni a szív val­lásának, útjának módja szerint való előadását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom