Evangélikus Népiskola, 1939
1939 / 5. szám - Hírek
202 erőltesse a dolgokat, próbálgatásai azonban eredményt hozhatnak. Általában véve főleg az illető összegyűlt csoport érdekkörébe vágó rendszeres előadássorozat szerepelhet műsoron. A túlzottan hosszú előadások egy-kettőre megritkítják az érdeklődők sorait, elpártolásra vezetnek. Jó, ha a múlton szívesen elmerengő magyarjainknak egy- egy történelmi előadássorozattal is kedveskedünk ! Ehhez azonban igen-igen alapos tudásra, készülődésre van szükségünk. Látszólag a falu, ill. a haza mindenese (csak nemes értelemben véve), a tanító elvégezheii ezt a munkát is. Tévedés ! Ma az iskola és a népművelés szolgálatában áll. Népiskola az elemi iskola neve. Az a tanító pedig, aki ezt a szempontot is szolgálni kívánja, teljesen kielégítő munkát úgy végezhet csupán, ha nemcsak az iskolatanítást végyi el, hanem nevel is, megismerkedik minden tanítványa szű- kebb körével s főképpen mindegyik tanúlója individumával. Ez pedig lélekbúvárkodást, az egyéniség alapos tanúlmányozását vonja maga után. (Vége következik.) HÍREK A Protestáns Tanítói Internátusok Alapjából ez évben kiosztásra rendelkezésre álló 9000 P-nyi összeg az illetékes egyházi szerv javaslatára szétosztatott. A 89 folyamodó közül hatvanon felül részesültek segélyezésben. A többi folyamodó kérelme a fennálló szabályok értelmében nem volt kedvezően elintézhető. A kétféle segélyösszeget: 170 és 130 P-t kitevő támogatást az egyetemes pénztár husvét előtt küldte szét. A Luther-szobor végrehajtóbizottsága D. Raffay Sándor elnölete alatt tartott ülésén Bessenyey Zénó, a Közmunkatanács elnöke bejelentette, hogy a szobor végleges helye az eddiginél sokkal kedvezőbb megoldást jelent. Ugyanis az a hely a Deák-téri templom felé eső földalatti villamos lejáró oldalánál van, a Deák Ferenc-utca és a Károly-király-út tengelyében. Ilyen értelemben kell a szűkebb pályázatra bocsátott 4 szobrászművésznek új tervezetét elkészíteni. A döntés 19-én és 20-án tartandó végrehajtóbizottsági ülésen történik meg. A zsinati törvények új kiadása. Egy esztendei munka után elkészült az egyházi törvények gyűjteménye. Ez a munkálat olyan összeállítás, amelyik egybedolgozva tartalmazza a régi egyházi alkotmányból érvényben maradt törvény- szakaszokat és az új zsinati törvényeket. Betűrendes tárgymutató és részletes tartalomjegyzék könnyíti meg a törvénykönyvben való jártasságot. Dr. Mikler Károly főelőadó és Kemény Lajos fáradságos munkáját dicséri a 206 oldal terjedelmű könyv, amely darabonként 4 P-s árban szerezhető be az egyetemes egyház főpénztárában: IV., Deák-tér 4. sz. alatt. Udülőházunk intézőbizottsága Roth Kálmán elnökletével ápr. hó 4-én Budapesten ülést tartott. A bizottság foglalkozott az új nyári időszak közeledésével kapcsolatban felmerült intézkedésekkel, megállapította az ellenőrök beosztását s letárgyalta a felmerült különböző folyó kérdéseket. A Magyar Tanügyi Egyesületek Egyetemes Szervezete alakuló gyűlését április hó 14-én tartotta a Középiskolai Tanárok Országos Egyesületének székházéban (Budapest, Vili., Csepreghy-u. 4. I. em). Az alakuló ülésen egyesületünket Dex Ferenc alelnökünk képviselte. Összesen 19 egyesület csatlakozott a szervezethez, amelynek képviseletében 17-en jelentek meg. Az alakuló gyűlés elnökének, Bernolák Nándor tanügyi főtanácsosnak javaslatára az alakuló gyűlés elnökévé dr. ősz Béla kir. tanfelügyelő, tanügyi tanácsost választotta meg. Az új elnök megköszönve a beléje helyezett bizalmat, köszönetét mondott dr. Bessenyei Lajos tanügyi főtanácsos, tankerületi főigazgatónak a szervezet létrehozásáért.