Evangélikus Népiskola, 1939
1939 / 12. szám - Műhelyünkből
420 szokásos »sárral való bepiszkítással«, de számolnunk kell azzal is, hogy amíg — amint mondani szokták — a régi idők történetírása feleicomázta, díszruhába öltöztette alakjait, addig az újabb történet- írás szereti embereit pőrére vetköztetni. Ezáltal szellemi csemegét nyújt olvasóinak. Ez a csemege azt eredményezi az életrajzokon alapuló történettanítás esetében, hogy a bálványok egy-kettőre ledőlnek s a felnőtt, de bírálattal nem rendelkező olvasó elfordul tőlük, ipari értéküket nem hajlandó többé elismerni; csak gyengeségeiket fogja látni s elfordul esetleg az Egyháztól is, mely neki — szerinte — az iskolában hamis egyháztörténetet adott. • Az összefüggő tanítás mellett, a cél szem előtt tartásával, nem az emberi ^kiválóságokra s azok cselekedetére mutatnak rá, hanem Isten vezetésére, szeretetére, gondoskodására, aki embereket támaszt és állít az Egyház szolgálatába, aki nem hagyja elveszni Egyházát, aki gyarló emberek által is elvégzi az Ő nagy munkáját a földi Egyházban, a Szentlélek vezetése által. így inkább meg lehet közelíteni a tantervi célt, melyet fentebb kb. így fogalmaztam át: az egyháztörténetben láttassuk meg a tanulóval az Egyházért ma is cselekvő s benne Önmagát folytonosan kijelentő Istent. íme a két álláspont világosan kifejtve. Világos a helyzet, mégis nehéz a döntés. Több esztendei tapasztalat alapján mondhatom, hogy a VI. o. sem érett még eléggé a pragmatikus nemzeti történet befogadására, bár ezt alaposan előkészíti a beszéd- és ért. gyakorlatok történelmi anyaga. Még nehezebb a helyzet az egyháztörténetnél, melyet ilynemű anyag nem alapoz nieg. Különösen világosan látom ezt most, hogy néhány év óta VII—VIII. o.-ban tanítok. — Próbáljunk hát áthidaló megoldást keresni. A középiskolai vallástanítási Utasításban a III. o. anyagára vonatkozólag (egyháztörténet) a következőket olvashatjuk: »A nagy anyagra és a tanulók fejlettségére való tekintettel ezen a fokon nem tanítjuk ‘az egyháztörténelmet genetikusán, hanem élet- és korrajzokban, azonban, mégis úgy, hogy az egyház egységét a történelem menetében megéreztetjük.« Nálunk a .két indok közül csak a tanulók fejlettségi fokára kell tekintettel 'Tennünk, mert a felemelt óraszámok mellett az anyag könnyen elvégezhető. De tekintettel kell lenni arra is, amit az említett Utasítás szintén hangsúlyoz: »...el kell érni azt (az egyh. tört. tanításával), hogy ezeknek a személyeknek (t. i. egyh. történeti személyeknek) állandó vagy alkalmi bírálgatása és befektetése ne ingassa meg a tanulók egyházhűségét«. Összegezve a kérdés fejtegetését, leszögezem azt a meggyőződésemet, hogy legszívesebben döntenék az összefüggő tanítás mellett. A ! megvalósuló nyolcosztályú népiskola s az eljövendő V—VIII. o.-os új hittani tanterv ezt bizonyára majd lehetővé is teszi. A jelenlegi helyzetben azonban a megalapozás hiánya és a tanulók fejlettségi foka megalkuvásra késztet. De aggódó lelkem azért indított ily hosszú okfejtésre, hogy a kényszerítő körülmények ellenére is azt mondjam: ne kössön ki senki a személyekhez kapcsolódó egyháztörténet-tanítás \ mellett végérvényesen, hanem minden esetben, még akkor is, ha az anyag természete az életrajzi
