Evangélikus Népiskola, 1939
1939 / 9. szám - Műhelyünkből
335 amelyek vallásos gondolatokkal és érzelmekkel vannak átszőve. Igaz ugyan, hogy általánosságban is helytállók Montessori eme szavai: »A gyermek lelke, akár csak a kis alvó rügy, titokzatosan magába zárja kincseit s azért a nevelés — a szó legnemesebb értelmében — mindig csak utópia, el nem ért eszmény fog maradni.« Kétségtelen azonban, hogy a gyermek lelke különösen féltve őrzi azokat a titkait, amelyek odahajlást mutatnak a csodálatos Alkotóhoz, ahonnét jött s ahová titokban visszavágyik. Az iskolába kerülő gyermeknek minden bizonnyal van már vallása. Ennek mibenlétéről különböző felfogások alakultak ki. Kabisch kétféle, a gyermeki lélekben párhuzamosan haladó vallásról beszél: a tapasztalat és képzelet vallásáról. Ch. Bühler azt vallja, hogy a gyermek vallásossága az értelem okkeresésén alapszik, nem pedig érzelmi megrendülésekben. A kis gyermeket ú. is oki gondolkozása, de méginkább célszerűségi (oknyomozó) szenvedélye csakhamar elvezeti a mindenek Alkotójához, a jó Istennek fogalmához. De az is bizonyos, hogy már »a kis gyermek életében előfordulhatnak olyan lelki megrázkódtatások, ámenekből a vallásos érzés táplálékot nyerhet«. »A gyermek azonban még nem tudja szétválasztani a realitást a képzelet világától, hanem egybeolvasztja s egy síkra helyezi mindkettőt. Innen van, hogy a gyermek egyfelől kedveli a Szentírás csodálatos történeteit, másrészről nem éli át az azokban rejlő mysterium elemet, mely a vallásos meghatottsághoz tartozik. A fenség és varázslatos elbűvölő (fascinans) mozzanatok állnak közelebb a többi élmény* elem közül a gyermek leikéhez. Az említett elemek mellett legerősebb a hiedelem, a tapasztalásnak és a felnőttek szavának minden visszahatás nélkül igazat adó bizalom.« (Várkonyi. i. m.) A gyermek u. is nagyon szuggesztibilis s ezért hajlamos oly kész ítéletek elfogadására, melyek nem tartalmazzák az ő valódi élményeit. Tudnunk kell azonban azt, hogy a gyermek fenntartás nélküli bizalma megnyerésének s egyben a vallástanítás sikerének legfőbb feltétele a vallástanító élő hite, igaz vallásossága. Ezt nem pótolhatja semmi. Ravasz László mondja: »Hivő emberré csak hivő ember nevelhet, mert belőle sugárzik ki az az erő, amely a nevelésben győzedelmeskedik. Jézus nem a theologiával nevelt, nemcsak azzal, amit mondott, nemcsak azzal, amit tett. Jézus a személyiségével nevelt. Ma is azért nevel, mert most is az, aki egykor volt. Nem amit mondunk, hanem akik vagyunk; nem aminek látszunk, hanem amit élünk, nem amiről bölcselke- dünk, hanem ami próbát megállunk: ez bennünk a győzelmes erő, ez a nevelő hatalom. Jegyezze meg ezt minden lelkipásztor, minden tanító. Eltérők a vélemények a gyermek Isten-fogalmát illetőleg is. Luther azt mondotta, hogy »a gyermekeknek igen finom gondolataik vannak Istenről«. Várkonyi szerint a jó Isten képe mint a gyermek életének, vágyainak, mindennapi életrendjének és küzdelmeinek és a világban való elhelyezkedések jótékony, kegyes és bizalmas ősereje alakul ki.« Megjegyzi azonban, hogy a ha- ragvó Isten képe is kialakulhat a gyermek félelmi tendenciáinak
