Evangélikus Népiskola, 1939
1939 / 7. szám - Dr. Garai József: Egy evangéliumi nevelési rendszer
245 Egy evangéliumi nevelési rendszer. Irta : dr. Garai József soproni evangélikus tanítóképző-int. tanár. (Folytatás.) 11. .]Egyéniség — személyiség. Schneller elméletében abban is "következetesen jár el, hogy seholsem használja a pedagógia szót, mindenütt paedagogicát ír. A paedagógia szónak u. i. kettős értelmét látja, mert használják azt a nevelésen való elmélkedésre és a gyakorlati nevelésre egyaránt. »Jó pedagógus« névvel egyszer neveléselmélkedőt, egyszer gyakorlati nevelőt szokás illetni. A paedagógia eredeti jelentése szerint is gyakorlati foglalkozás, a ^ryermekvezetés, majd a nevelés neve; a tant,, a nevelésre vonatkozó gondolatok rendszeres egységét a paedagógica fejezi ki.«38 Ezzel kapcsolatban mindjárt megjegyezhetjük, hogy ha az elméletet és a gyakorlatot egymástól élesen elválaszthatjuk, ha pontosan meg tudjuk állapítani azt, hogy hol a határ az elmélet és a gyakorlat között, meddig terjed az egyik és hol kezdődik a másik, akkor ennek a névben való kifejezése is jogos. Éles elválasztással a külföldi (német, francia) irodalomban sem találkozunk. Az elmélet és gyakorlat viszonyára vonatkozólag, anélkül, hogy részletekbe mennénk, a következőket jegyezhetjük meg: 1. Neveltek már a pedagógia elméletét megelőző időkben is; nagy emberek is voltak akkor is; 2. Nevelni olyanok is tudnak és sokszor jól is, akik nevelés-elméletet sohasem tanultak (szülők); 3. Nagyon sok kiváló elmélkedő rossz gyakorlati nevelő volt. Nagyon jó példa e pontra Rousseau, ki vastag köteteket írt a nevelésről, de öt gyermeke a lelencházban nevelkedett. Pestalozzi nevelői eljárása sem alkalmazkodhatott eléggé a gyermekekhez, különben nem szökdöstek volna tőle el neveltjei; 4. A nevelés kizárólag tanulással nem sajátítható el, ebben hasonlít a művészethez; 5. A nevelés a gyakorlatban sokszor önkénytelen eljárás. Mindezekből az is következik, hogy pusztán elmélettel nem lehet valaki jó nevelő, de következik egyszersmind az is, hogy a gyakorlat sem elegendő mindig a neveléshez. A gyakorlati nevelők u. i. u. olyan helyzetben különböző eljárást alkalmaznak. Melyik a helyes ezen eljárások közül, az csak elmélettel dönthető el. Hogy pedig a nevelés elmél- kedői nevelni nem tudtak, az csak azt bizonyítja, hogy a neveléshez az elmélet önmaga nem elegendő. Nem lehet azt sem állítanunk, hogy a nagy nevelők elméleti tudás nélkül jobban neveltek volna. E változatos gondolatmenetből helyesen azt állapíthatjuk meg, hogy az elmélet és a gyakorlat annyira átjárják egymást a nevelésben, annyira szüksége van egyiknek a másikra, hogy a kettő között a határt pontosan megvonni nem lehet. Nem tudhatjuk tehát megállapítani azt, hogy meddig terjed az egyik és hol kezdődik a másik. Ebből következik az is, hogy mivel a kettő elválasztása nem indokolt és nem lehetséges pontosan, külön névvel sem célszerű illetni őket. A pedagogika különben is igen emlékeztet a német pädagogikra. Az egyéniség — személyiség kérdésének tisztázásához szükségünk van azon alapokra is, amelyekre Schneller a maga sajátos
