Evangélikus Népiskola, 1939

1939 / 1. szám - Sátory Vilmos: Magyar számadás 1938. év végén

6

jó magyarok, kiváló hazafiak vagyunk, mindent megtettünk a hazáért, — mert lám! — milyen szépen — ünnepeltünk!

Sopron megye egyik községében történt: az iskola ifjúsága a felvidékieknek küldött zászlót ünnepelte. Lelkes beszéd, szép szavalatok hangzottak el, zengett a Himnusz és Hiszekegy. Mikor a lélekemelő ünnepség véget ért, egy prózai magyar azt kérdezte a tanuló ifjúságtól: Hát aztán — gyermekeim —, nektek van-e odahaza zászlótok? Fel van-e lobogózva a házatok? — Döbbenetes csend, aztán három tanuló je’entkemzlk, hogy fel van! — Olyat tanácsolunk másnak, amit magunk sem teszünk meg. Nem nagy eset, de jellemző, mélyen belevilágít ünnepléseinkbe! Ha ünnepelünk, az mindenkor a lelkiismeret ellenőrzése mellett történjék, az ünnepi hangulat cselekvésekben nyerjen kifejezést és inkább összeharapott ajakkal némán álljunk, mintsem hogy olyan üres dolgokat mondjunk, amikről nem vagyunk meggyőződve! Ha nem így teszünk, akkor az nem ünneplés, hanem ünneprontás, nemzeti hitelrontás.

A nemzetek sorsát nem a materiálista világnézet, nem a fegyver és erő, — hanem a lelki egység, az erkölcsi alap, a világ feletti igazság irányítja. A bizonyságot ehhez északi szomszédunk szolgáltatta. Az emberi élet a történelem szempontjából csak egy röpke perc, mégis, a mi életünk oly történelmi megéléseket tartalmaz, melyből tanulságokat szűrhetünk le. Ilyen tanulság, hogy az erkölcs és igazság győz. Nekünk tehát ebben az igazságban, ami magyar igazság is, vakon és felétlenül hinnünk kell. A kételkedés, a kishitűség bűn és bűn ennek a szóval való kifejezése is! A gondolat terjed s a rossz gondolat, — mint a fertőző betegség miazmája, terjedésével fertőz és ront. A kishitűség hangoztatása ilyen lelki fertőzést okoz a nemzet társadalmában. Ilyen fertőzést jelent a rémhír. Ha erős a hitünk, az éppúgy ellenáll neki, mintahogy az erős test legyőzi a baktériumok özönét.

Milyen szerep jut nemzeti megújhodásunkban evangélikus egyházunknak? Az egész magyar életnek közelebb kell jutnia a Krisztus evangéliumához. Több szerepe lesz benne a lelkiismeretnek, a hitnek, a lélek erejének. Az egyháznak tehát nem kell mást tennie, mint a tiszta evangéliumot hirdetni és minden' életmozzanatában uralkodóvá tenni. Kevesebb emberi és közéleti frázist és sallangot, de több egyszerű, őszinte krisztusi megnyilvánulást vár a nemzet és a hívő az egyházaitól. A nemzeti célok közelebb jutnak az egyház krisztusi céljaihoz, de az egjdiázr.ak is vállalnia kell 100<>/o-ig a magyarságnak feltámadáshoz vezető kálvária-járását.

Az egyház külső életében több puritánságot és szerényebb krisztusi alázatot várunk. Megtörtént egy egyházi gyűlésen, hogy az Úrvacsora osztása alkalmával mindenki mélyen magábaszállt, azt hihette az ember, hogy itt csupa igazán megtérő bűnös ember van jelen. Utána azonban a közgyűlésen annyi sok egymást dicsérő szónoklat hangzott el, hogy az ember ellentmondást látott a két mozzanat között, Ahol oly sok kiváló ember van jelen, — ott