Evangélikus Népiskola, 1938
1938 / 7. szám - Egyesületi élet – hivatalos rész
27 i kell ellátni, hogy minden egyes népiskola szorgalmi idejét annak hatósága ellenőrizhesse. Ugyanott iöl kell tüntetni az iskolai szünetek pontos idejét is. Három napnál hosszabb (rendkívüli) szünet az esperesnek mindig bejelentendő. 19. Az egyhuzamban való tanítás engedélyezése valamennyi népiskolára nézve a kir. tanfelügyelő hatásköre alá tartozik. (Vkm. 67, 432/1935. sz.) Nem megokolt ilyen engedély iránt előterjesztett kérelem olyan községben, amelyeknek távolabbi lakott külterületei vagy egyáltalában nincsen, vagy csak csekély számban vannak. Az engedély csak a téli hónapokra és csak olyan esetekben adható meg, amelyekben azt a helyi körülmények valóban elkerülhetetlenül szükségessé teszik. 20. Egy-egy osztályban az egyházegyetem tantervi utasítása és óraterve alapján megszabott óraszámnál többet nem lehet tartani. 21. A napi tanítási idő kezdetét és végét a helyi körülmények szerint az iskolai év kezdetén a tanítótestület javaslatára az iskolai bizottság állapítja meg. 22. A tanító a tantervben és utasításban megszabott óraszámnál többre díjazás nélkül nem kötelezhető. 23. A tanítónak a tanítási idő alatt állandóan az iskolában kell tartózkodnia s szorgalmi időben a tanítás ideje alatt az iskolai bizottság elnökének engedélye nélkül egy napra sem távozhatik el. A kántortanító sem a szorgalmi idő alatt, sem a szünetben nem távozhatik ily engedély nélkül egy napra sem. A tanító többtanítós iskolában távozását a helyettesítés iránti intézkedés végett az igazgatónak is bejelenti. Ha az iskolai bizottság elnöke a távozás tudomásulvételét megtagadja, az esperes dönt. 24. Minden tanító köteles saját osztályára nézve a következő, az egyház és állami felsőbb hatóságok részéről megállapított rendtartási naplókat vezetni: 1. felvételi naplót, 2. mulasztási naplót, 3. anyakönyvi naplót, 4. haladási naplót. A felvételi naplóba a tankötelesek a jelentkezés sorrendjében, a beíratás alkalmával írandók be; a mulasztási naplóba a behatások befejezése után a felvételi napló alapján — az egy-egy tanterembe és egy tanítóhoz járó gyermekekről külön-külön példányban — a tankötelesek ABC rend szerint veendők fel. Az anyakönyvi naplóba a tanköteleseket osztályok szerint ABC rendben a I. időszak végén, osztályozás előtt kell bevezetni. Kívánatos továbbá, hogy minden iskola vezessen rendes nyilvántartást a behatási dijak kezeléséről, azok felhasználásáról, továbbá az iskolai kölcsönkönyvtár kezeléséről: a Kir. M. Egyetemi Nyomda 638., 639., 640. és 641. sz. nyomtatványai alapján. (Vkm. 1930/882/4-674. sz.) 25. Minden népiskolai tanköteles részére evangélikus kiadású „Értesítő könyvecske“ állítandó ki avégből, hogy igazolja: eleget tett-e tankötelezettségének, továbbá, hogy a szülők a tanuló szorgalmáról, magasiseletéről karácsonykor, husvétkor és a tanév végén tudomást szerezzenek. Az osztályozás az 1. és II. időszak végén számjeggyel, az év végén betűvel történik. Az értesítő könyvecske bélyegmentes. Kiállításáért dij nem szedhető. A könyvecske árát azonban a tankötelesek tartoznak megfizetni.