Evangélikus Népiskola, 1938
1938 / 8-9. szám - Vida Béla: A tanító a gyülekezet életében
303 a megjegyzést tette, hogy „nálunk erre van fölfelé, erre lefelé“ s az előbbi esetben délnek, azután északnak mutatott. Lehet, hogy ezt tréfából mondotta, de megjegyzéséi a jelenlevők gúnyos mosolya jutalmazta. Szorosan véve jelentéktelen eset ez, de mégis alkalmas arra, hogy a tanító tekintélyét aláássa. Az előbb említett esetben ugyanis a jelenlevők révén rövidesen az egész falunak tudomására jutott, hogy az új tanító még azt sem tudja, merre van fölfelé és merre lefelé. Az első feladata tehát az új tanítónak, hogy gyülekezete tagjait mielőbb megismerje, éspedig ne felületesen, hanem alaposan. Ne mások beszédjéből, hanem a saját tapasztalatai révén, mert lehetséges, hogy egyik gyülekezeti tag a másikról még véletlenül sem mond jót, lévén az neki haragosa, vagy valamilyen formában ellenlábasa. Különösen vigyázzon arra, hogy rossz véleményt ne nyilvánítson senkiről, mert a jelenlevőknek az lesz az első dolga, hogy az illetőnek ezt a legelső alkalommal elmondják, aki ezekután örökös haragosa lesz, illetve rosszakarója. Mert a falusi ember hamar haragszik és igen könnyen sértődik meg. A másik igen fontos feladata a tanítónak, hogy gyülekezete ügyeivel megismerkedjék, ismerje meg a gyülekezet háztartását, de alaposan, tanulmányozza a jegyzőkönyveket, a gyülekezet történetét. Legyen tisztában az egyházi törvényekkel és szabályrendeletekkel. Mert az ilyen irányban való tájékozatlansága beláthatatlan károkat okozhat neki, úgy anyagilag, mint erkölcsileg. Itt ki kell térnem az ev. tanítóképzés egy sarkalatos hibájára, t. i. arra, hogy ilyen tekintetben nem nevel az életre, mert csak nagy általánosságban foglalkozik az egyházi törvények és szabályrendeletek ismertetésével, holott a tanítónak, aki rendszerint a gyülekezet jegyzője is, alaposan ismernie kellene az egyházi ügykezelés rendjét és módjait. Úgyszólván mindenre magának kell rájönnie, rendszerint a saját kárán okulva. Azt modhatná valaki, hogy hiszen olt a lelkész, aki hivatva van ilyen irányban felvilágosítással szolgálni. De mi történik akkor, ha ő sincs tisztában olyan dolgokkal, amelyek ritkán fordulva elő, olyan helyzet elé állítják, hogy nem tud szakszerű irányítást, illetve tanácsot adni és a tanító bízva az ő sokéves tapasztalatában, kellemetlen meglepetéseknek lehet kitéve. Az egyik gyülekezetben a vizsgáló biztos ázsiai állapotnak minősítette azt, hogy a jegyzőkönyvek egész sora nem volt hitelesítve. Hát ez bizony nagy szabálytalanság volt, de a lelkész által bevezetett gyakorlat az volt, hogy mindig a rendes évi számadó gyűlésen hitelesíttettek az eddigi gyűléseken felvett jegyzőkönyvek. Ezért aztán persze a tanító részesült megrovásban. A rendes világi joggyakorlat azt mondja: „A törvény nem tudása nem mentesíti a mulasztást“. Az egyházközségi alapokmány erre vonatkozó paragrafusa azt mondja : „A jegyzőkönyv még a gyűlés alatt vagy legkésőbben 8 nap alatt elkészítendő, az elnökség, valamint az evégből felkért két gyűlési tag által hitelesítendő". A tanító a helyi gyakorlathoz tartotta magát, holott ismerte ezt a paragrafust és így joggal érte a vizsgáló-biztos megrovása. A tanító ragaszkodjék a törvény betűjéhez feltétlenül, ezért nagyon fontos annak alapos ismerete. Nem tudom eléggé hangsúlyozni ennek a fontosságát, nemcsak az előbb említett esetet
