Evangélikus Népiskola, 1938
1938 / 6. szám - Kántori rovat
237 KANTORI ROVAT Rovatvezető : dr. Gárdonyi Zoltán soproni ev. tanítóképző-intézeti tanár. Modorosságok a koráljátékban. Irta : dr. Gárdonyi Zoltán. Ha különböző korú, különféle vidékeken működő kántorainkat megfigyeljük, hogy hogyan játszanak el orgonán egy egyszerű, négyszólamú korál-letétet : akkor megállapíthatjuk, hogy némelyek, sőt egyes vidékek összes kántorai olyan szokásokat is követnek, amelyek ellenkeznek a szabatos koráljáték elveivel. Ezek a kántorok arra szoktak hivatkozni, hogy bizonyos szokások rájuk nézve kötelezőek, akár azért, mert elődeik azon a helyen régóta úgy játsszák a korá- lokat, akár pedig azért, mert holmi állítólagos „határozat“ áll fenn, hogy a korálok orgonaletétjét így meg így kell játszani. Nézzünk csak egyszer szembe ezekkel a hagyományos, sőt „határozaton“ alapuló modorosságokkal 1 A legelterjedtebb szokás az, hogy a korái egyes dallamsorainak a végén a dallam (a szoprán) utolsó hangját átnyújtják a következő dallamsor első hangjáig. Indokolásul arra szoktak hivatkozni, hogy a gyülekezet hangját így kel! mintegy átvezetni a következő kezdőhangra. Ellenvetésül azt kérdezem : hát ahol nem így játsszák a korálokat, ott talán fennakadás áll be a gyülekezet énekében ? A tapasztalat azt mutatja, hogy nem. A dallcimsorok végén a szopránszólam ugyanúgy igényt tart a lélekzetvételnyi megszakításra, mint a többi, kísérő szólam. A szoprán átnyujtását tehát nyugodtan bélyegezhetjük meg avval a szóval, hogy „modorosság“. Ez az orgonajátékban ugyanolyan ízléstelenség, mint az énekben az, amikor a gyülekezet néhány korosabb nőtagja a dallamsorok utolsó hangját módfelett megnyujtja, „kihúzza“. Másik, ehhez hasonló, és rendkívül elterjedt hiba a basszus hangjának a pedálban való ottfelejtése akkor, amikor a többi szólam hangját már megszüntettük. Ez a szokás némely kántornál csak figyelmetlenségből ered: ugyanis nem figyel arra, hogy a kezeket és a lábakat pontosan együtt vegye le a billentyűkről. Vannak azonban kartársaink, akik szándékosan hagyják a pedált tovább búgni, különösen a korái, vagy az utójáték befejezésekor, ezzel szinte különös hatást vélvén elérni. Nos, a hatást kétségtelenül elérik : ugyanis a szakember erről rögtön felismeri, nem a kántort, hanem — a kontárt 1 Hiszen ha valamely orgonadarab végén a szerzőnek az a határozott szándéka, hogy a basszus tovább szóljon : akkor ennek a jelölésére úgyis van módja, mert írhat a basszusnak befejezésül olyan hosszú hangot, amilyet csak akar. A koráljátéknál azonban a dallamsorok végén egyik szólamnak sincs joga tovább szólni, mint a másiknak. Harmadik gyanánt említem azt a szokást, hogy a dallamsorok kezdőhangját előbb megszólaltatják, mint a hozzátartozó akkord többi hangjait, tehát az első akkordot utánütés-szerűen fogják. Állítólag ennek is olyasféle volna a célja, hogy a gyülekezet előre meg-
