Evangélikus Népiskola, 1938

1938 / 6. szám - Zacher Sándor, Fazekas Sándor és József: Útleírás

219

Útleírás.

Irta : Fazekas Sándor VII. és Fazekas József VIII. o. tanuló.

(Folytatás.)

Utána elérjük Maglavicot, az Istenlátó pásztor helyét. Az egész esemény így történt: Élt Maglavicon egy szegény juhász feleségével; a juhász néma volt. Este megfeji a birkákat és a vödörrel indul a kunyhója felé. A kunyhó ajtajához érve, egy ősz öregembert vélt látni, aki így szólt hozzá: „Menj be fiam a faluba és mondd meg a pópának, s a népnek, hogy imádkozzanak, mert nagyon rossz sorsuk lészen. Mind el fognak pusztulni“.

A juhász, a legnagyobb csodálatára tudott beszélni és így szólt az öregemberhez: „Ki vagy te tulajdonképpen?“ Mire ő felelte: „Én vagyok a te Urad, Istened, akihez te imádkozol.“ A juhász oly rémületbe esett, hogy a csöbröt kiejtette a kezéből s mire fel akarta venni, az öregember eltűnt. Mindenhol kereste, de sehol sem találta, az előbb látni vélt embert. Ismét a csöbör után hajol és ekkor látja, hogy a tej kővé vált, fehér márványkővé.

Bement a faluba és hirdette a látottakat. Hittek is neki, mert mindnyájan tudták, hogy eddig néma volt. Ezután zarándoklatok indultak meg, a juhász kunyhójához és pénzt adományoztak, gyűjtöttek részére, hogy gyógyítsa meg a betegeket. Mikor már 50 ezer lei összegyűlt, a pópa kérte, hogy adja át ezt az összeget neki. A juhász nem adta. Ezen összevesztek, minek az lett a következménye, hogy a juhász két hétig nyomta a kórházi ágyat. Sérüléseiből felgyógyulva, újból hazájába visszatérve, buzdította a népet és akarta a betegeket gyógyítani, sajnos, ez nem sikerült neki, mert nagyon sok beteg, béna zarándokolt hozzá, de egészségesen nem távozott egy sem. Ez a múlt évben történt. A neve : Petru Lujm. Már ma fölhagyott a beteggyógyító kísérletével. Nagy birkanyája van, s saját autóján jár, amit állítólag egy román hercegnő ajándékozott neki. A juhász kunyhója mellett van : egy birka akol, egy nagy fakereszt és egy fából összetákolt emelvény, szószék. Viszont eltűnt már a kővévált tej is. A nép már kezd belenyugodni, hogy az egész csak egy koholmány volt.

A napló befejezése a következő levél: Kedves Tanító Úr! Kedves Osztálytársaim 1 Ezt a néhány oldalt szándékosan hagytam ki arra az alkalomra, amikor majd a jegyzeteket megkapjuk, hogy választ adhassak. Végre, 15-én átléptük a határt délután 1 órakor. Elénekeltük: „Kitárom reszkető karom!“ című dalt. Mohácsra érve alig vártuk, hogy a jegyzeteket megkapjuk. Meg is kaptuk a legnagyobb örömünkre, de még egy boldog meglepetés is volt a számunkra, a ti leveleitek, kedves osztálytársaim. Leírásunkat most már elküldjük, hogy tanuljatok és okuljatok belőle. Igaz, hogy sok szép élményben volt részünk, de sok szomorú óránk is volt, kivált mikor jó tanítóinkra és rátok gondoltunk. Ezt leírni nem lehet, mert ezt csak az érti meg, aki ezt átéli. Azért tiszteljétek és szeressétek tanítóinkat és iskolánkat, mert iskola nélkül tanulni, mindig idegenben, ezt csak mi tudjuk mit jelent. A jegyzeteket és a leveleket köszönjük szépen. Ezért emlékbe küldjük az osztálynak ezt a mo-