Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 7-8. szám - Hírek - Kántori rovat
Az Orsz. Református Tanítóegyesület 1937. június 23-án Debrecenben közgyűlést, utána székházavató ünnepélyt tartott. Gyászhír. Súlyos csapás érte Mende- lényi János ny. ig.-tanítót: neje, sz. Záboji Berta áldásos élete 83., boldog házassága 51. évében elhunyt. Béke poraira ! Találkozó. Június hó 22-én Sopronban, az 1892-ben végzett tanítók 45 éves találkozóra gyűltek össze. Megjelent az összejövetelen három ny. igazgató-tanító: As- bóth József Körmendről, Búza János Budapestről és Szórády Dénes Celldö- mölkről. A megjelentek az intézetben tett látogatás utón fölkeresték volt tanáraik : néhai Kapi Gyula és Papp József igazgatók sírját, majd barátságos ebéden vettek részt s emlékeztek a régi időkről. A 45 évvel ezelőtt végzett 12 osztálytárs közül még életben van s részben megszállt területen tartózkodása, részben gyengélkedése miatt nem vehetett részt a találkozón : Csik Sándor, Hudoba Andor, Nagy Pál, Nits István, Reichert Gyula és Weltler György. Három társuk mér nincs az élők között. Magyar műszaki alkotások Olaszországban. Örök dicsősége marad a magyar műszaki tudásnak és munkának, hogy a távolsági forgalomban olasz földön közlekedő első villamos mozdonyok és a villamos motorral hajtott nagy termes személykocsik hazánkban készültek. A több, mint félszázados magyar-olasz elektrotechnikai kapcsolatoknak rendkívül érdekes cikket szentel Sziebert Imre a májusi BÚVÁR hasábjain. Ez a szám egyébként is bővelkedik olasz vonatkozású tanulmányokban, amelyek az olasz birodalom fejlődését, az abessziniai út- és vasútépítést, a pontini mocsarak meghódítását, Itália népesedését és egészségügyét, a nápolyi zoológiái állomást ismertetik magasszínvonalu tudományos riportokban. Általános érdeklődésre számíthat a májusi BÚVÁR többi közleménye is, mert az orvostudománytól a technológiáig, a földrajztól a sporthorgászatig a legváltozatosabb beszámolókat nyújtja a természettudományok és a technikai tudományok széles területéről. Béréi Soó Rezső professzor a virágok okosságáról. Vadász Elemér az iparosodó tundravidék- ről, Beke Ödön Helsinkiről értekezik s ezek a gazdagon illusztrált cikkek Born József, Éhik Gyula, Gombás Pál, Honti Jenő, Horváth Béla, Juhász Andor, Kertész Róbert, Melly József, igali Mészáros József, Moravek Endre, Pell Mária, Szath- máryLászlótanulmányai mellett a BÚVÁR májusi számát is valósággal eseményévé avatják a magyar tudományos irodalomnak. Cavallier József szerkeszti és a Franklin-Társulat adja ki ezt a nagyszabású folyóiratot, amelynek a magyar köz- művelődés elmélyítése terén komoly hivatása van. Budapest 17 kilóméter hosszú új villamosvonala. A Duna mentén az egész fővároson észak-déli irányban végigfutó főútvonal nagyszabású tervéről dr Álgyay Hubert Pál, a Közmunkatanács alelnöke feltünéstkeltő cikket írt a „Búvár“ júniusi számába. Ebből a rendkívül érdekes tanulmányból és a szöveget kisérő rajzokból és térképvázlatból alapos és hiteles tájékoztatást nyer a nagyközönség a készülő hatalmas közmunkáról. Az olvasó legteljesebb érdeklődésére tarthat számot az az értékes tanulmány is, amelyben Bókay János dr. orvosprofesszor három muzsikus lángelme, Haydn, Beethoven és Schubert utolsó betegségének körülményeivel és koponyájával foglalkozik. Az orvostudomány köréből vették cikkeik tárgyát dr. Bálintffy Jenő, dr. Lendvai József és dr. Vende János is. A madártant Doming Henrik „Vadászat madarakkal“ című tudományos riportja és Kalmár Zoltánnak a madárfészekről írt cikke képviseli ebben a számban. Miért csíp a csalán ? — erre a kérdésre megkapó fényképekkel és tudós magyarázattal felel Natter Nád Miksa. Göcsej jellegzetes különlegességeit mutatja be vitéz Horváth Béla. A „Búvár“ júniusi számának gazdag tartalmából még számos közleményt sorolhatnánk fel, ha térünk engedné, de ebből a rövid ismertetésből is megállapítható, hogy dr. Cavallier József nagyértékü folyóirata ezúttal is remekbekészült számmal lép olvasóinak nagy tömege elé. SZERKESZTŐI ÜZENET: Páter J., Káva. Hálásan köszönöm a küldött munkát. Mivel lapzárta után érkezett, a szeptemberi számban közlöm. Fuchs János lelkész, Egyházaskozár. Régen foglalkoztam már ezzel a gondolattal, csak még kivitelre nem került sor. Nagytiszteletű úr küldeményével egyszerre megvalósult a terv a legmegfelelőbb megoldásban. Nagyon köszönöm az egész sorozatot, a legnagyobb készséggel s örömmel használom föl s hiszem, áldásos hatása lesz. Schrauf E., Csikóstöttös. Június 20-áig vártam a kéziratra, de akkor .már el kellett indítani a szedést, mert a nyomdának sok rendkívüli munkája volt. így csak a szeptemberi számban hozhatom. Halmai 0., Srsztlnc. Az énektanítási mű ismertetése szintén a szeptemberi számra maradt I Miszel F„ Gy. Jókor érkezett, örömmel közöltem 1