Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 12. szám - vitéz Nagy István: Sárszentlőrinc története
410 Vegyük ennek felismerése mellett még tekintetbe azt is, hogy a nyomor, a szegénység nem csupán csak testi állapot, s hogy ez nemcsak korgó gyomorban, rongyokban, erőtlen testben jut kifejezésre. Pusztító betegségek, szemérmetlenség, szellemi elkorcsosodás, bűnök, állati szenvedélyek járnak nyomában. Mindezeknek megakadályozása legyen a jóérzésű embereknek szívesen teljesített kötelessége. És mindezen mentési munkákra mindenek előtt emberszerető, hazafiasán érző, valóban szociálisan gondolkodó polgárok kellenek, azért válik az iskolának és templomnak legszebb, legfenségesebb feladatává, hogy mindig a mozgalom élén haladjon, híveit összegyűjtse, felvilágosítsa, és nemes hivatásuk betöltésére előkészítse és képesítse. Sárszentlőrinc története. A Sérszentlőrincen tartott egyházmegyei tanítógyűlésen felolvasta : vitéz Nagy István igazgató-tanító. Sárszentlőrinc község a mai helyén 1717 előtt nem volt lakott hely, Szentlőrinci-puszta volt a neve. Községünktől északra az egyik dűlőnek Csetény a neve. Szájhagyomány szerint ennyi maradt meg egy virágzó nagyközségből. Ez a vidék volt országútja a török hadaknak, kiknek lába nyomát pusztulás jelezte, s az egykor virágzó vidéket áthatolhatatlan bozót nőtte be. A Sió és Sárvíz köze, az u. n. Sziget pedig egy mocsártengerré változott, melynek kiemelkedő szigetein és nádasaiban húzták meg magukat az ellenség elől menekülők, de ott meg a mocsárláz és farkascsordák tizedelték, pusztították őket. Nagyban hozzájárult e vidék elnéptelenedéséhez Simontornya várának közelsége is, mert az azt ostromló török-, majd császári-, majd kuruckorszakban a labanc- és kuruchadak kizsarolták a vidék gyér lakosságát. Szőlőhegyeinkben forgatás közben nagyon gyakran bukkannak tömegsírokra, s az azokban talált elrozsdásodott kis görbe kardok, csákányok azt bizonyítják, hogy kurucok és labancok nyugosszák itt örök álmukat. Községünk helyét 1717-ben néhány r. kát. német család szállta meg. Ezek azonban, úgy látszik, nem tudtak megbirkózni a puszta bozótjával, s csakhamar el is költöztek innét. A török kiverése, a szatmári béke megkötése után a harci zaj elülvén, a vidék földesura, gróf Mercy tábornok be akarta népesíteni a vidéket, hogy az necsak vadászterület, hanem hasznot, jövedelmet adó birtokká váljon. Intézkedésére 8 ev. magyar család költözött ide Györkönyből 1722-ben. Györkönyben azon időben németek és magyarok vegyesen laktak. E családok voltak az első telepesek Szentlőrincen. Ezen nyolc magyar család kitartó szorgalmával és verejtékes munkájával irtja a vadon bozótját, s csakhamar kultur- területet varázsol a dzsungel közepette. Erős hitbuzgóságukra jellemző, hogy magukkal hozva szeretett lelkipásztorukat, Szenicei Bárány Györgyöt, s lakóházaik építése, a vadon feltörése mellett, rögtön hozzáláttak egy kis templom építéséhez is, és még a település évé
