Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 2. szám - Hírek - Kántori rovat
82 hagyta az Introitust, Kyriét, Glóriát, Graudalet, Credot, Sanctust, Benedic- tust, Agnus Deit és a Communiot. Mindezt anyanyelvükön énekelték. Az idők folyamán különböző tényezők, u. m. : a túlzó lutheránusok, a református egyház puritánsága és a racionális gondolkodás, mely csak az észszerűt kereste, az istentisztelet eme elemeit teljesen kiküszöbölték. Ma is vannak ilyen túlzók, akik a templomot csak fehérre meszelve képzelik el ; minden díszítést, színes festést onnan száműznek. Ma is vannak olyanok, akik az éneklő papon „elcsodálkoznak“, akik azt mondják, hogy „csak nem vagyunk római katolikusok?“ — Evekkel ezelőtt bemutatták a Stráner-féle liturgikus istentiszteletet Sopronban; ennek egyik része: a csendes szolgálat (a hívek csendes imádkozása), kiváltott ilyen véleményt is: „már csak a füstölő hiányzik ahhoz, hogy pápisták legyünk“. A lutheri istentisztelet máról-holnapra való behozatala feltétlenül hasonló nehézségekbe ütköznék. Ezért volt szükség az átmeneti formára. Ez a forma, amelynek szerkesztésében Raffay püspök úr vett részt, tulajdonképpen nem teljesen új, hiszen azt úgy a Stráner-féle, valamint a német istentiszteleti formákban is megtaláljuk. Ez a mise részeit nagyjából megtartja. Éppúgy elmondja és elénekelteti a Kyriét, Glóriát, Credot, Sanctust, Benedictust és Agnus Deit (ez utóbbi hármat úrvacsoraosztáskor), amint az a katolikus misében szokásos, de nálunk ez komlókban, tehát nekünk megfelelőbb énekekben történik. Ez az istentiszteleti forma, mely az előbbivel szemben több megállást, több tagoltságot, élénkséget, több hangulati elemet is, tehát gazdagodást jelent : méltó arra, hogy egyetemesen elterjedve előkészítse a lutheri mise visszahozatalát. Hogy ez mikor fog bekövetkezni, csak tőlünk függ : lelkészektől, orgonistáktól, kántoroktól és magától a gyülekezettől is, hogy „egyetemes gondolatot“ miként tud magáévá tenni. Sok kritika hangzik el máris kényelemszeretetünk miatt. ■ Néhány gyakorlati tanácsot adok. El kell készülnie a kántornak is az istentiszteletre. Meg kell tehát nézni az istentiszteleti rendet. Abba írjuk be a dallam korálkönyvi számát (pl. „A Te áldott“-hoz Kk. 118. [Kapi korálkönyv 118.]). A dallamokat könnyen találjuk meg, ha helyüket a korálkönyvben egy papírlappal (istentiszteleti renddel) előre megjelöltük. Mindig előre készítsük el a következőt is. Ha e tanácsot megfogadjuk, akkor nem fog elhangzani az a panasz, hogy sokat kell lapozni, hogy nem lehet olyan gyorsan kikeresni a dallamot, stb. Ha pontosan elkészültünk, akkor nem fordulhat elő olyan eset, hogy az ádventi liturgia „Dicséret, dicsőség“ eredeti dallamát a kántor valakitől telefonon öt perccel az istentisztelet előtt kérdezte ; persze nem kapott rá választ. Ilyen esetben nézzünk utána az énekeskönyvben is és így jövünk rá, hogy a kérdéses ének a „Dicsőült helyeken“ (Kk. 168.) 6. verse! A liturgia dallamait egy akkorddal (a kezdő hangot tartalmazó akkorddal) vezetjük be ; minden előjáték, befejezés fölösleges és pongyolán hat. Bevezetés (egy verssor) csak ott indokolt, ahol több dallam van egy résznél. A Credo-dallam után („Atya, Fiú és Szentlélek, Téged áldjon minden lélek . . .“) 2—3 akkord befejezést játszunk, hogy a leülés zaját elfedezzük. Az éroni áldás „Ámen“-je után két akkorddal megyünk át a „Maradj meg“-hez. A Himnuszt az ároni áldás „Ámen“-je után, minden átmenet nélkül, a hivatalos előjátékkal kezdjük (a Kapi-féle korálkönyv nem az eredeti előjátékot közli), majd utójáték nélkül kapcsoljuk a „Maradj meg“-hez.
