Evangélikus Népiskola, 1937

1937 / 1. szám - Dr. Pozsonyi Károly: Feladataink az állampolgári nevelés terén

4

nek, akiknek értelmi és erkölcsi fejlődését determinálta a világháború, a forradalom, a polgárháború és utóbb kizárólag a kommunista eszmék diadaláért folytatott élet-halálharc, mely, mint pártharc, egyedül áll a világon a maga nemében, mert állatias kegyetlenséggel kiirt minden ellenzéket. .

Ez a 100 millió olyan rettenetesen egyoldalú atmoszférában nevelkedett, hogy a kommunista tanokon kívül nem ismer semmiféle elveket, egyebet se hall, se lát, mint azok istenítését s azokért élhal, akár akar, akár nem. A hírhedt kapitalista világrendet és az ahhoz tartozó burzsujt csak céltudatosan szerkesztett rémmesékből vagy saját lázálmaikból ismerik.

Ezzel a vas következetességgel irányított fantasztikus és fanatikus tömeggel szemben itt állunk, majdnem közvetlen szomszédságban összesen 9 millióval, amelyből kb. 5 millió született 1906 után, akik tehát olyan időben születtek, amikor már minden komoly, személyes tapasztalatot nélkülözve, csupán csak hírből ismerik az 1919. évben nálunk lezajlott borzalmakat. Hogy ez mit jelent, azt nem szükséges bővebben magyaráznom.

Itt állunk tehát, megcsonkítoitan, megkínzottan, a francia revans gondolat áldozataként és várjuk, iszonyattal várjuk, mikor csap le ránk a vész ?

Várjuk, de hogyan várjuk? Valóban tudatában annak a halálos veszedelemnek, mely a cseh—szovjet barátság folytán bármely pillanatban ránktörhet ?

Felkészülten ? Egységesen ?

Sajnos nem 1 Szégyenpir borítja arcomat, ha végiggondolom, milyen döbbenetes nemtörődömséggel, fásult közömbösséggel várjuk a hóhért s úgy járunk-kelünk, mintha mi sem történhetnék vagy tízszeres kínai fal övezne bennünket.

Mandátumokra vadászó pártokra hullott a nemzet, a testvérháborútól elgyöngülten hordozzák körül az egyes pártok a véres kardot, de nem a nemzeti létünket fenyegető, közös ellenséggel szemben, hanem egymás ellen.

Közben lelkendezve pislog a baloldali sajtó északkelet és délnyugat felé, élteti a spanyol rémuralmat meg a Blum-kormányt, majd nyíltan és alattomban támadja a német és az olasz nemzetmentő, hősi küzdelmet.

És mi nyugodt eleganciával nézzük és tűrjük az aknamunkát, amely nemrég már a főváros tanulóifjúsága között is felütötte fejét 1

Szinte hajmeresztő az a tudatlanság, amellyel a nép között találkozunk, mely arról tesz tanúbizonyságot, hogy számtalan felnőttnek halvány sejtelme sincs, mi az a szociáldemokrácia, mi az a kommunizmus ? Nemrég egy 35 év körüli asszony a legártatlanabb naivitással kérdezte, mikor véletlenül a szovjetről került szó és elmondtam neki egyet-mást: „Hát aztán miért nem bünteti meg őket a király ?“

Hiába ámítjuk, illetve vigasztaljuk magunkat azzal, hogy a józan magyar lélek sohasem fog áldozatul esni a kommunista agitációnak, hiszen a spanyol nép is kénytelen küzdeni ellene. Ez a tény nem mentesít bennünket a felelősség alól s nem jelenti azt, hogy ölhetett kézzel várjuk a jószerencsét.