Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 11. szám - Kuszák István: Kicsinyek gyülekezete
366 eszméjével kapcsolatban olyan ismeretekre mutat rá, s azok megszerzésére olyan módot ajánl, amelyek a lehető legnagyobb alaki képzőerővel bírnak, s amelyek a lélek alkotó funkcióit, eleven erőit a legteljesebb mértékben kifejleszthetik. Igen tanulságos volna, ha a körlevél minden egyes megállapításával külön-külön foglalkozhatnánk, mert azok kivétel nélkül arany- igazságok. A következőkben azonban csak néhányat fogok közülök felemlíteni. Elsősorban azokat, amelyek — megítélésem szerint — a leghatározottabban rávilágítanak az iskolai gyülekezet gondolatának életrevalóságára, annak célkitűzéseire, és igazi lényegére. A harmadik bekezdésben a következőket olvassuk: „A vallásos nevelésnek mindig az egyházközösségben való életre kell nevelnie.“ Megelőzőleg pedig ezt: „ ... az egyéni vallásosságot egyedül az egyház közösségében nyerheti el az ember". M. t. K.! Tulajdonképpen ebben a két tömör formába öntött igazságban kell keresnünk az iskolai gyülekezet létjogosultságának, s egyben nélkülözhetetlenségének az indokolását. Az egyes ember — ugyanis — mindig csak elvonás, olyan, mint a fizikus atomja. Valóban emberré csak közösség által lesz. Olyan természetes tehát, hogy evang. lelkületű, evang. hitű, és életű egyháztag kiformálódása is csak közösség, mégpedig egyházközösség útján lehetséges. Az iskolai gyülekezet éppen a közösségnek, ennek a nélkülözhetetlen nevelési tényezőnek, rendeltetését van hivatva betölteni. Az egyházi életre nevelés szempontjából a gyermek számára a közösségnek ennél szerencsésebb megjelenési formáját még elképzelni sem lehet. Általa nemcsak tudatossá lesz a gyermek lelkében az egyházközösségbe való tartozás ténye, hanem érzékelhetővé, kézzelfogható valósággá válik számára az a gyülekezeti élet, amelyre Isten rendeléséből ő is elhivatott. „Az iskolai gyülekezet a gyülekezet teljes életét éli“ — állapítja meg a körlevél. A gyermek tehát nemcsak kívülről szemléli azt, nemcsak részleteket lát abból, nemcsak néha ér el hozzá a gyülekezeti élet hullámzásának egy-egy hullámszegélye, hanem belekerül annak állandó sodrába. A tapasztalatoknak, és benyomásoknak egész tömege hat; reá, miközben ő maga sem maradhat tétlen mozdulatlanságban. Állandó feladatai, és problémái vannak, s azok végrehajtásával, és megoldásával valóban benne, és vele él a közösséggel, mint annak cselekvő részese, tényezője, és így erősödik hozzá mindahhoz, amit gyülekezeti életnek nevezünk. Megtanul a maga lábán járni, a maga szemével látni, önállóan gondolkodni, s az önállóan kigondolt, és végrehajtott cselekvés közben megszokja az elmélyedést, az elfogulatlan ítéletalkotást. Ónálló álláspontra tesz szert, és nem lesz „külső hatalmak, és rajta kívülálló tényezők mozgatott bábuja csupán, hanem a saját érzéseinek indításából, saját lelkének kielégülését kereső egyén.“ M. t. K. ! Az iskolai gyülekezet közössége azonban nem kizárólag csak nevelési tényező. Munkája nem csupán az iskola feladatával áll összhangban, hanem „belesimul az egyház hivatásába“. És ez a tény ad az iskolai gyülekezeti munkának magasabb avatást. Ha ezt figyelmen kívül hagynánk, bizony elsikkadna az igazi lényeg.
