Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 11. szám - Sátory Vilmos: A helyes iskolavizsgálatról
364 sége,* a nevelési célok világos meglátása, a céltudatos nevelői munka helyes megszervezése, és a jó közszellem. Az egész iskolai munkának kerete a nevelés, betöltő központi gondolatai a vallásosság, a nemzeti öntudat, és a jellemes jóság. Vivőereje, hatóanyaga az akaraterő, melynek fejlesztése a legfőbb pedagógiai célok egyike. A tanítási órák csak részek, amiket ebbe a nevelési keretbe belehelyezünk, hogy abban fentebbi eszmékkel átitatódjanak, és összekapcsolódjanak. Reggel az iskolai munka nem a tanítással kezdődik, hanem a neveléssel : Ki próbálta ki ma erős akaratát? Ki tudott frissen felkelni? Ki milyen jót cselekedett már ma? Ki segített szüleinek? Ki okozott valakinek örömöt? Ki bántott meg valakit? Ki volt gyenge akaratú? Ki felejtette el reggeli imáját ? Ki milyen célt tűzött ki maga elé a mai napra? Gondoltatok-e ma már szegény hazánk sebeire? Fejezzük ki fájdalmunkat a Hiszekegyei, stb. Ezzel a nevelési légkört megteremtettük, hozzáfoghatunk a tanításhoz, ahol szintén lépten- nyomon az egyénhez fordulunk, utalunk lelkéie, érzéseire, akaratára, elhatározására. A nevelésnek ilyen személyre szólónak kell lennie. Ha csak általánosságban beszélünk meg valamit, akkor az iskolai közösség szavakkal nagyszerűen megfogalmazza a teendőket, de minthogy a tömegnek soha nincsen felelősségérzete, az egyén nem érzi ezt magára nézve kötelezőnek. Az egyénben kell a felelősség- érzetet felkelteni, ez meg fogja mozgatni az akaratát is. A nevelésre sohase sajnáljuk az időt! Ha kissé elmaradunk az anyagban emiatt, azt pótolhatjuk, de az elmulasztott nevelést nem hozhatjuk többé helyre. Mindezt a jó iskolavizsgálónak meg kell figyelnie, meg kell találnia, ha megvan, és el kell indítania, ha nincs meg, vagy nem elég céltudatos. Az elméleti megbeszélések mellé gyakorlati jó tanácsokat, és útmutatásokat is kell adnia. A vizsgálónak meg kell ismernie a tanító, a tanár egyéniségét, mert az a nevelés forrása. Nem helyes az iskolavizsgálat, ha a vizsgáló a tanítóval, tanárral csak az órán találkozik, egyébként a „magasabb" körökben igyekszik idejét kellemesen eltölteni. A tanítási órán csak egy töredékét látja annak a nevelési complexumnak, amelynek élő lelke a tanító. Beszélgessen vele, maradjon társaságában, ismerje meg célkitűzéseit, elgondolásait, törekvéseit, érdeklődjék minden irányban munkássága után, keltse fel, vagy fokozza ambícióját. Ajánljon jó, szakbavágó könyveket, bátorítsa, növelje önbizalmát, hadd érezze a tanító, tanár, hogy megbecsülik, hogy nem elhamarkodva, hanem szerető gondossággal, és igazságos alapossággal bírálják el a munkáját. Ebből belső jóérzés fog fakadni, melynek leszűrt eredménye lesz, hogy érdemes becsületesen dolgozni, tanulni, haladni, nemcsak a nyugodt lelkiismeret kedvéért, hanem, mert azt a feljebbvalók is értékelik, és megbecsülést hoz. A tanteremben eltöltöttóraalattanevelőimunkásságnakinkábbcsak a külső fele tűnik szembe; a belső, az értékesebb munkát a vizsgálónak meg kell keresnie, és meg kell éreznie. Erre csak akkor képes, ha maga is hivatás- és emberszeretettől áthatott pedagógus, aki nem pusztán aktát és jegyzőkönyvet akar gyártani, hanem lelket hoz, és lelket keres ! * L.: Az E. N. 1932. évi 3. számában cikkíró : „A nevelő egyénisége a legfontosabb nevelő eszköz“ c. értekezését.
