Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 11. szám - K. L.: Kérdés, mely mindig időszerű
359 Száz és néhány évvel ezelőtt hasonló módon indult el és hozta a tömegeket mozgásba ez a szó : szociálizmus. Az emberi jóindulat és akarat kimagasló ormáról indult el ez is. Talán azt sem tudjuk, ki írta le és használta ezt a kifejezést először. Miként azonban ártatlan madárkának gyenge szárny érintése felszabadította a pokolnak gyilkos szellemeit és romboló útjára elindította a görgeteget, azonképpen ez a kiejtett szó : szociálizmus, — mely eredetét bizonyára csak melegen érző, jó szívnek köszönheti, lavinához hasonló pusztító munkát végzett. A társadalomnak széles rétegeit törte fel és ragadta magával. Mindig mélyebbre ásta magát, mérhetetlen fájdalmat okozott, veszedelmet zúdított az emberiségre és csak kevés áldást fakasztott. Pályafutását lángoló gyűlölet és emberszeretet, állati kegyetlenség, véres bosszú, igazságszeretet, szent áhitatérzet, de határtalan igazságtalanság és szellemi korlátoltság is jellemzik. Ennek a szociáliz- musnak nevezett lavinának útjelzői vérbefojtott embertömegek és rombadöntött örökbecsű emberi alkotások. Ez sodorta az emberiséget káprázatos fényes magaslatokról a pusztulás sötét szakadékéba. Ez a szó : szociálizmus, voltaképpen csak tisztára mosott héja egy évezredes magnak. Belső tartalma, csírája, lényege az a szünetnélküli törekvése: megváltoztatni mindent, amit a társadalom jelen szervezete a társadalmon elkövetett, vagyis minden igazságtalanságnak kiküszöbölése. De ez az igazságratörekvés nemcsak panaszokban, elégedetlenségben, határtalan elkeseredésben jut kifejezésre, hanem más alakban is jelentkezik. Eszközöket, módozatokat keres a gyógyulásra. Költők, bölcsészek és vallásos szekták alapítói lesznek hirdetőivé a nagy eszmének. Hogy csak egy példát említsek, idézem a sokszorosan félreismert nagy német költőnek, Heine Henriknek egy mondását, melyből kitűnik, hogy ezek az ideák őt is látóvá tették, s ő is megismerte az emberi igazságtalanságoknak feneketlen mélységeit. Az 1848. évi francia állapotokról egy helyen ugyanis azt mondja : „Minden csendes . . . Csak egy cseppnek halk, egyhangú koppanása hallatszik. Ez a csepp a kamat, mely szünet nélkül a tőkére hull és nagyra dagasztja azt. Az ember szinte hallja a gazdagok vagyonának növekedését. Kisérő zenéje a szegénységnek fel-feltörő zokogása. Olykor perceg valami. . . Mintha kést köszörülnének ?“ Minél nagyobbak az ellentétek, és minél kirívóbbak a gazdasági aránytalanságok, annál türelmetlenebb és hangosabb lesz a kiáltás jog és méltányosság után, és a törekvés a társadalomban uralkodó igazságtalanságok eltüntetésére. Az ókorban az államépület alapköve a földművelésre helyezett társadalmi konstrukció volt. A felgyülemlett elégedetlenséget agrár- mozgalmakkaj és megfelelő intézkedésekkel igyekeztek csendes mederbe terelni. így keletkeztek a rómaiaknál a települések és gyarmatok. A nincsteleneknek szántóföldet adtak. Ezek az intézkedések azonban csak esetről-esetre hoztak nyugalmat, és teremtettek rendet. De azért találunk már a VII. században Krisztus sz. e. törvény által szentesített megoldásokat is. Mindjobban tért kezdett hódítani annak a megismerése, hogy mégis csak az egyes, az egyén szerves része az
