Evangélikus Népiskola, 1937

1937 / 10. szám - Varga Lajos: A tanító nemcsak a gyermekek oktatója

333

mennyit felsorolni? — az elemi iskola tananyagában, ha nem is kifejezetten, helyet igyekezett biztosítani magának.

Helyes és jogosult-e ez a felfogás? Nem lehet ember, aki napjainkban, amikor az ismeret már hatalom, az elemi iskolát kihagyhatná a népnevelés eszközei közül. Erről nem is lehet szó. De szó lehet arról, hogy milyen helyet foglal el tényleg az iskola a többi tényezők között. Azt, hogy a templom, a színház, a sajtó, az utazás és az egyesületek — hogy a modern társadalmi életnek csak legfőbb nyilvánulásait emeljem ki — szintén hatással vannak a nép nevelésére, s ezek hatását elvitatnunk nem lehet. Sőt első pillanatra látható, hogy ezek a tényezők még hatásosabbak is, legalább a nép túlnyomó zömére nézve megszűnteti működését előbb, mint az életben az oly fontos jellem kidomborodnék, és az ítélő erő és akarat önállósága megkezdődnék. Ezt van hivatva pótolni az iskolánkívüli népművelés, s ez az a munka, amire rá akarok világítani rövid előadásomban s megnevezni az utakat és lehetőségeket, hogy mennyiben lehetséges az iskolánkívüli népoktatás ? !

A népművelés ma divatos jelszó. Államférfiaknak, a közigazgatás embereinek, a közművelődés munkásainak ajkáról jóformán mindennap halljuk: a napisajtó is lépten-nyomon foglalkozik vele. De a szó mögött a legtöbb helyen nem érzik eléggé a meggyőződés ereje, a szó jelölte fogalom tiszta megértése, a népművelési törekvések ismerete és kellő komolysága. Bizony sok ember ajkán csak divatból használt szó, szó és semmi más. Használják, mert egyikmásik miniszter munkaprogramjában szerepel, használják, mert ez a munka külföldről nagy hullámokban halad felénk. Így azután a mozgalomnak meg vannak a munkásai is. Egyiknek-másiknak biztos kenyérkereseti lehetőség, némelyek látják, hogy a minisztériumokban is komolyan foglalkoznak vele, s a sok főnök, alispán, tanfelügyelő, s ez utóbbiak komoly munkatársainak, a körzeti iskolai felügyelőknek is az a második kérdése, hogy a tanító mennyiben veszi ki részét az iskolánkívüli népművelési munkából, valljuk be őszintén tanítótestvérek, hogy valahogyan érezhető, hogy e mozgalom munkásainak sem tölti el a lelkét kellő hit olyan irányban, hogy az iskolánkívüli népművelés valóban szükséges és lehető is. Ilyen hit nélkül pedig ez a mozgalom erőtlen marad s nem szánt mélyebb nyomot a nemzet életében s nem fejti ki azt a jótékony termékenyítő és építő hatást, amelyet természete szerint kifejthetne és más országokban ki is fejtett. Hogy nálunk is biztosítsuk azt a hatást, amit külföldön elért ez a munka, úgy a népművelés munkásainak a lelkét s elsősorban a mi lelkünket hassa át a hit, a megértés e munka iránt.

Az én községem vezető főjegyzője, mint a népművelési bizottság elnöke, aki alapjában a legjobb ember, a községnek jó gazdája, nem szereti a népművelést, mert csak azt látja benne, hogy ez is a községi háztartás megterhelését jelenti. Nem szereti, mert úgy van ezzel a munkával is, mint sok más, hogy nem érdemes a magyar falu parasztságát nevelni, mert nem törődöm, anyagias gondolkozású. Hiába minden fáradozás, úgy sem hiszi el azt, amit mondunk nekik. Munkatársaim közül nem egy jellemezte már így is a népművelési munkát: „Sikertelen ez a munka belső természete miatt. Ezt a szel