Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 1. szám - Hírek
36 napot rendeztek. Reggel 8 órakor kezdődött az istentisztelet, melyet Hrabovszky Mihály két orgonajótéka és ritmikus közének vezetett be. Biskup Ferenc mezőbe- rényi ev. lelkész gyönyörű beszédjét és imáját mély áhítattal hallgatta a templomi közönség. A központi iskola dísztermében 9 órakor kezdődött a konferencia, melyen felváltva Bárdi Ernő alesperes és Karsai István igazgató-tanító elnökölt. Biszkup Ferenc ev. lelkész „A mező- berényi evang. gimnázium történéte“, Rohály Mihály ev. lelkész „A gyulai prot. gimnázium a XVI. században“ címmel tartott előadást. Az előadáshoz Bárdi Ernő, dr. Szeberényi Gusztáv, Linder László és Hrabovszky Mihály szólt hozzá. Szünet után Karsai István igazgató „A szabad akarat“-ról tartott magasnívójú előadást, ezt Darida Károly ev. tanító „Az öntudatos ev. tanító az iskolában és az iskolán kívül“ című közvetlen hangon tartott tanulságos előadása követte. A hallgatóság állandóan nagy érdeklődéssel kísérte az illusztris előadók szavait. Darida Károly előadása után élénk eszmecsere fejlődött ki, melyben résztvettek : Linder László, dr Szeberényi Gusztáv, Bárdi Ernő, Biszkup Ferenc és Hrabovszky Mihály. Marschailkó Jenő körzeti iskolafelügyelő Hrabovszky Mihály felszólalását bírálta, Saguly József gimnáziumi tanár a vázlatokról beszélt. Délben közebéd volt. Este fél 5 órai kezdettel Békéscsaba ev. társadalmának minden vallásos tagja megjelent az erzsé- bethelyi templomban tartott ünnepi istentiszteleten, amelynek legkiemelkedőbb száma Borgulya Endre szarvasi ev. tanító művészi orgonajátéka volt. A gyülekezet mély vallásosságot meríthetett a művészi szép ádventi orgonajátékból. Szép volt az Iparos Dalárda éneke Lukoviczky Endre ny. ev. tanító, kerületi társkarnagy vezényletével. Az ünnepi beszédet Botyánszky János mezőtúri ev. lelkész mondotta nagy szónoki készséggel. Magdó Irén tanárjelölt orgonakísérettel énekelt, szép hangja megtöltötte a templom mély csendjét. Az ünnepi istentisztelet a Himnusszal ért véget. A vitaminkutatás újabb haladásáról értekezik Szentgyörgyi Albert professzor a „Búvár“ novemberi füzetében. A nagyjelentőségű cikk országos érdeklődé re tarthat számot. „A tudományos kutatásban minden uj lépés uj kérdést áliit s mennél többet tudunk, annál jobban értjük meg tudatlanságunkat" —- a szegedi egyetem világhírű tanárának ezek a szavai megragadóan érzékeltetik a tudományos munka roppant felelősségét. S éppen ez a tudományos felelősség- érzet emeli a „Buvár“-t arra a magaslatra, ahonnan a természettudományok és a technika szé'es munkaterületének minden uj eredményét át tudja tekinteni és közérthető, valósággal szórakoztató formában az érdeklődő olvasók tízezreinek közkincsévé tudja tenni. A novemberi szóm rendkívül változatos tartalmából megemlítjük a Föld arculatának kialakulásáról, az ötvenéves Mann- licher-puskáról, a debreceni apróiparról, a vogulok és osztjákok életéről, a rádium- ágyú működéséről, a selyemtenyésztési felügyelőség szekszárdi telepéről, a kis- singeni „Rakoczy“-forrásról, a magyar kőszénbányászatról, a cseréphályha történetéről, a kör négyszögesítéséről, az erdőgazdálkodásról, az aiomszerkezet és vegyérték kapcsolatáról, az állatföldrajz problémáiról szóló cikkeket. Valameny- nyit kiváló tudósok és szakemberek írták, s tegyük hozzá: érdekfeszítő módon, újszerűén, élvezetesen. A természettudomány: nemzeti tudomány. Ezt a tételt igazolja meggyőző erővel a „Búvár“ most megjelent karácsonyi száma. Az első cikket Johan Béla dr. egészségügyi államtitkár írta a Zöld Kereszt mozgalom jelentőségéről és eddigi eredményeiről. Arról a Zöld Kereszt mozgalomról, amely napsugarat, levegőt visz a falusi kunyhókba, jó ivóvízzel. zuhanyfürdőkkel és a higiéné sok más vívmányával ajándékozza meg a magyar falut. Kotsis Iván dr. műegyetemi tanár a magyar lakásépítés háború utáni alkotásait veszi vizsgálat alá és bőven illusztrált tanulmányában rámutat a fejlődés helyes irányéra. A rákkutatás újabb eredményeit dr. Manninger Vilmos professzor a magyar orvostudomány emelkedett szempontjából ismerteti, a magyar gazdálkodás és állattenyésztés időszerű kérdéseit pedig a gyümölcskereskedelem új veszedelméről, a káposztáról és pásztorkutyáinkról írt, érdekesnél érdekesebb cikkek tárgyalják. A technikai vonatkozású tudományos riportok közül megemlítjük Ferdinandy Gejza tanulmányát a papírgyártásról és Koch Hugó cikkét a csokoládégyártásról. Dr. Tangl Herald egyetemi magántanár és dr. Komjáthy Aladár az új Nobel-díjas orvosok és természettudósok portréját rajzolta meg. A többi cikk is egytől-egyig remeke a magyar tudományos publicisztikának. — Dr. Cavallier József szerkeszti és a Franklin-Társulat adja ki a „Buvár“-t, — munkájukat az olvasók növekvő táborának lelkes elismerése kiséri.