Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 6. szám - Megjegyzések
224 dalom pedig az ilyen félig készült egyéneket szinte ok nélkül is mellőzi. Ez a mellőzés csak kevés tanítóra hat serkentő hatással, a legtöbb meghunyászkodva félreáll, ahelyett, hogy igyekezne saját fogyatékosságától megszabadulni és magának a társadalomban megfelelő helyet biztosítani. A társadalom részéről megnyilvánuló mellőzésnek oka tehát a múltban és bennünk keresendő. Ennek megváltoztatása egyetemes érdekünk, aminek megszüntetéséhez feltétlenül hozzájárulna a természetbeni járandóságok megszüntetése, általában az anyagi függetlenség biztosítása és nem utolsó sorban a főiskolai tanítóképzés. A múltak jó és rossz példáin okulhatunk s nem nehéz a helyes utat megtalálnunk. A mi tanítói és társadalmi szereplésünk s egyéb ténykedéseink helyességéről s nem helyességéről történelmi távlatból az utókor mond véleményt, akinek objektív kritikájáért mi sem neheztelhetünk. A fentieket kénytelen voltam elmondani, mert jószándékú soraimat egyik kartársunk úgy értelmezte, hogy azzal én az Elődeinket bántani akartam s tiszteletlen voltam velük szemben, pedig ez távol állt tőlem. A megoldandó kérdés lényege így teljesen mellékvágányra terelődött azzal, amikor az én általánosságban mozgó véleményemet az említett kartársunk egyetlen tanítóra vélte alkalmazni, sőt ezzel kapcsolatban azt kérdezte, hogy miért nem kacagott a „becsületben megőszült 80 éves egyháztag“ az iskola egyik legkiválóbb tanítója képének leleplezésén (annak dokumentumául, hogy elődeinknek megfelelő volt a hivatali tekintélye, ami egyébként — szerintem — annak bizonyítására egyáltalán nem alkalmas). Erre azt mondtam, hogy 80 éves korban, hasonló helyzetben egy elvetemült börtönlakó sem kacagna a tanítója (sőt a porkolábja) képének meglátásakor, mert csak ez jutna az eszébe : „Ő az, aki az ingadozó lényemet mindig a jó felé terelte.“ Ha tehát a börtönlakó sem kacagna az adott esetben : semmi esetre sem fog kacagni egy „becsületes egyháztag“ egy kiváló tanítója képénél 1 A két helyzet tehát kontraszt és nem hasonlat. Ennyi cinizmus nem képzelhető el egy sír felé lépkedő „börtöntölteléktől“ sem — mennyivel és hatványozott mértékben mennyivel inkább nem tehető fel egy „becsületben megőszült egyháztagról'‘ . . . Nincs miért neheztelni tehát, a kiváló tanító s a becsületes egyháztag egyéniségét és jellemét sérelem nem érte, sőt a kontraszt nagy távolságba vitte őket még a börtön levegőjétől is. Mit írassunk ? Irta : Bánó Ádám igazgató-tanitó, Nemescsó. Az írás tanításánál az is fontos, hogy mit íratunk. A Bibliából minden betűhöz írtam ki helyeket. Csak az idézett helyet írom ide, magét a szöveget nem. Minden evangélikus iskolában ott kell lennie a Bibliának, keresse ki belőle, aki fel óhajtja használni. Íme, betűsorban : A, Á. Zsolt. 19-2, Zsolt. 37-39, Zsolt. 66-20, Zsolt. 103—1, 2, Zsolt. 91-1, 2, Péld. 16-9, Péld. 17-5, Péld. 18-9, Péld. 28-13, II. Tim. 3—16. B. Zsolt. 1 — 1, Zsolt. 4—9, Zsolt. 32—1, 2, Péld. 3—5.
