Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 5. szám - Graf Samu: Iskolafelügyelet - iskolavizsgálat - minősítés
173 szerint sorolja fel az egyes, kettes, hármas és négyes tanítók számát, 1933-tól csak 3 fokozatban. Hogy mennyire komolytalan, szükségtelen és azért felesleges az egész, azt az alábbi idézetek mutatják. Az 1925. évi közgyűlés jegyzőkönyve azt mondja (91. pont): „A tanítók modora, módszere, nevelői bánásmódja részben mintaszerű, részben kifogástalan, részben jó, de említés tétetik néhány nagyon gyenge működési eredményről.“ Minek ezt felsorolni? Ezzel nem lendítettek semmit a tanügyünkön. Aztán így folytatja a jelentés: „Figyelem és fegyelem tekintetében az összbenyomás az iskolák egyharmadában mintaszerű, felében kifogástalan és csak alig egynéhány iskolában gyenge.“ Három évre rá a jelentésnek erre vonatkozó része így szól: „A tanulók fegyelme, vallásos és hazafias szelleme mindenütt kiváló.“ Szóval 3 évvel ezelőtt csak az iskolák egyharmadrészében mintaszerű a fegyelem, most már minden iskolában. Megint 3 év múlva így szól a jelentés: „Ugyanilyen az eredmény figyelem és fegyelem dolgában“ (vagyis 113 kiváló, 258 megfelelő). Tekintve azt, hogy ugyanazon iskolákról és kevés kivétellel ugyanazon tanítókról van szó. érthetetlen ez az ingadozás az iskolákra és tanítókra vonatkozólag és így arra kell gondolnunk, hogy talán a bizottságok felfogása ingadozó ? Másképpen nem lehet megérteni, hogy 1925-ben figyelem és fegyelem dolgában az iskola egy- harmada mintaszerű, 3 év múlva mind mintaszerű, még 3 év múlva megint csak körülbelül egyharmadrésze mintaszerű. Még cifrább az 1931. évi jelentés. Ez így szól: Tanítási eredmény a bibliai történetek tanításában 192 kiváló, 156 jó, 28 megfelelő, a kátétanításban 184 kiváló, 163 jó, 29 megfelelő, az egyháztörténelem tanításában 131 kiváló, 102 jó, 20 megfelelő és így megy ez tovább a közismereti tárgyak, módszer, nevelői bánásmód stb. dolgában. Hát ez nem a diákmódra való osztályozásnak tipikus képe? Van-e a minősítés e formájának gyakorlati értéke ? A külföldön már a diákot sem klasszifikálják úgy, hanem testi és lelki tulajdonságait írják le (Beschreibung), szóval egyénileg osztályozzák, nem osztályozzák, mint p. o. az almát, búzát vagy más holt tárgyat. Ezek a példák bizonyítják a most bemutatott eljárásnak helytelenségét. Joggal felvethetik a tanítók a következő kérdést: Hát miért csak a tanítókat minősítik ilyenképpen ? Miért nem a lelkészeket, tanárokat,* pénztárosokat, egyházfikat, harangozókat ? Miért nem tüntetik ki, hány harangozó harangozik kiválóan, hány jól stb. Ezek a kérdések demonstrálják találóan a tanítók most dívó minősítésének komolytalanságát és a jelenlegi iskolavizsgálat helytelenségét. Ebbéli felfogásomnak úgy az egyházmegyei, mint a kerületi közgyűléseken több ízben kifejezést is adtam. Javaslatomra a soproni felsőegyházmegye közgyűlése 1931-ben a következő határozatot hozta : „Az egyházmegyei közgyűlés magáévá teszi a tanítóegyesületnek, illetve tanügyi bizottságnak ama kérelmét, hogy a tanító osztályozása, illetve minősítése egy rövid iskolalátogatás alapján mellőz- tessék. Ehelyett az osztályokban tapasztaltak alapján a bizottság álla* A tanárokat s a segédlelkészeket is minősítik. Szerk.
