Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 5. szám - Vozáry Miksa: A tanító önfegyelmezése és a tanulók fegyelmezése
170 többet, jelest is kaptam mindvégig, de az előbbi gyöfrelmes órák kellemetlen emlékei máig is élnek. Manapság a katonai reáliskolákban tilos a tanulókhoz nyúlni — a gyermekben szunnyadó önérzet csorbát szenved a pálca által. Egyházi iskolákban — s itt elsősorban természetesen evangélikus elemi iskolákra gondolok — fokozottabban kell figyelni arra, hogy a gyermekek csak szeretetteljes és vonzó bánásmódban részesüljenek. Mert a gyermeknek az evang. iskolához való viszonya meghatározó befolyással lesz később az egyházával szemben elfoglalt álláspontjára és viszonyára nézve. Hiszen már elemi iskoláinkban igyekezünk az ev. öntudatot, amennyire lehet, megalapozni. A mi egyházunkban — úgy a tanításában, mint történetében — domborodik ki és érvényesül leginkább a szeretet, Krisztus legfenségesebb tanítása ; ezt megéreztethetjük, egész életükre belevéshetjük gyermekeink leikébe már az elemi iskolában. Egyet azonban ne feledjünk el : a tanulók előtt a tanító mintaférfiú, példa ; ha tehát valaki nemcsak „vizet prédikál“, de „vizet is iszik“, azaz tényleg példaadó életet él: biztosan remélheti működésének legszebb, sőt megható sikereit. A fegyelmezés senkinek sem fog gondot okozni, ha a tanításban egészen le tudja kötni a gyermekek érdeklődését. Ennek előfeltétele a gondos előkészület. A tanítási anyagot nagy figyelemmel kell átnézni, majd gondosan elosztani — órarendem különben van — ez segít a munka beosztásában. Az idő rendelkezésemre áll, azzal takarékosan kell bánni; az eredmény azon múlik, hogyan sáfárkodom az idővel. Az időbeosztás a munkabeosztással összhangban álljon, vagyis annyi tananyag veendő fel, amennyi tényleg elvégezhető; ez annyit is jelent, hogy nem az ismeretek mennyisége, de azok minősége a lényeg. A számtani példák nagy gonddal állííandók össze, hogy logikai láncolatot képezzenek, minden számtan órában — ha csak lehetséges — lépjünk, ha kicsit is, előre, a tanulók érdeklődését nemcsak fentartani, de lassan-lassan fokozni is kell. Majd képzeletben végigtekintem csemetéimet — mint tartom vissza Ilucit a fecsegéstől, mikor válik időszerűvé esetleg az elültetése — mit súgok a dundi Ferkének, hogy szemet és kicsi agyát nyitva tartsa még dél felé is — az éles eszü Sanyit buzgalmában honnan és miként tartom vissza, hogy más csemetéimet a gondolkozásban ne akadályozzon — mivel serkentsem a kényelmes Andrist — hogy használjam a nürnbergi tölcsért, hogy a csikorogva forduló agykerekeket a legsötétebb koponyában is mozgásba hozzam. — Ni-ni, ásítozik a fürge, tiszta Médil... hát már eltelt volna a tanítási időszak? El bizony. — Na most, gyerekek, ki-ki; falatozzatok, lármázzatok, hajrá 1 Most szabad ! Hadd induljon meg a gyorsított vérkeringés, hadd teljék meg meleg vérrel az agy, a szív, friss levegővel a tüdő. A szünet után mivel is fogom megnyugtatni kis hadamat?! Milyen éneket, dalokat tanulunk? stb. stb. Valóban nehéz munka a tanítói munka, fáradságos. De akkor fölséges ital a víz, ha szomjazom, akkor finom az étel, ha éhezem s akkor isteni a pihenés, ha fáradt vagyok. És este már az vagyok — gondolatban még egyszer megsimogatom csemetéimet, aludjatok
