Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 1. szám - Szollár Irén: Norvégiai utazásom
14 visszafelé, az éjszaka csendjében mintha szárnycsapkodást halla* nánk. És csakugyan, sirályok követik a hajót. Egyszer egész közel merészkednek, majd elmaradnak kissé, de csak repülnek mindig utánunk. Milyen sötét, szinte fekete most a tenger vize. Mintha mérges, haragos arccal tekintene felénk. De még magába fojtja haragját, mert nem mutatja meg erejét, nem csapkodnak hatalmas hullámai. Azok az egy-két méteres hullámok, melyeknek fodraiban nem győzünk gyönyörködni, nem számítanak. Meg se mozgatják a hajót. Most mintha sötétkék volna már a vize. Majd a közeli hullámok elülső lejtője mérges sötétzöld, az elülső lejtő legfelső része szép, üde világoszöld s a hullámok taraja gyönyörű fehéren fröcsköli a tenger vizét. S mindez még szebb tüneménnyé fokozódik, mert a hullámok, mintha versenyeznének, szinte hajtják, kergetik egymást. Lassan hajnalodik már. Milyen fenséges látvány, mikor a szakadozott felhők mögül előbújik a Nap is és bibor palástját szétteríti a tengeren. Majd mikor feljebb emelkedik az égen s ragyogó tűz- kévéje megfürdik a vízben, csodálatos s elbűvölő képet tár elénk. Gyönyörű jelenség ilyenkor az aranyhíd. A hullámos víz a nap sugarait visszaveri s e fény végig szalagozza a tengert s olyan az, mintha a hajnal tündére terítette volna arra hosszú, csillogó fátyolát. Milyen is volt a hajónk ? Nem akkora, mint amilyenek hosz- szabb tengeri útra mennek, s amilyeneket az oslói, a hamburgi kikötőben is láttunk, de azért ez is jó nagy. Körülbelül 40—50 méter hosszú, 20—25 méter széles és 3 emelet magasságú. S azon csodálkoztunk, mikor megláttuk, hogy több autót is szállított. Vasúti vágány is volt rajta s azon teherkocsik, fával megrakva. Persze ezenkívül a hajó éppolyan beosztású, mint a többi. Szépen, kényelmesen berendezett szalonok, étkezőterem, a fedélzeten nyugágyak, pihenőszék itt sem hiányoznak. Minden megvan arra, hogy az utasok kényelmesen érezhessék magukat, bár nem nagyon hosszú volt az út, csak 5 óra hosszáig tartott. Nagyon szép volt a tengeri út, azért mégis jóleső örömmel pillantottuk meg a szárazföldet. Megérkeztünk a svéd kikötőbe, Trelleborgba. Itt átszállunk a vonatra, de persze előbb itt is vámv zsgálat következik, azután robogunk tovább, most már Svédországban. A természet jól hátramaradt a mienktől. Nálunk már learattak, itt még teljesen zöld a gabona. S nem is nő olyan magasra, mint itthon., Persze búzát nem látunk sehol, csak rozs, árpa és zab terepi itt. És érdekes, a gabona közül búzavirág és margaretta emelgeti fejecskéjét s egy pillanatra azt gondoljuk, hogy nem Svéd-, hanem Magyarországban járunk. Majd üde zöld rétek következnek. A nagy rétség közepén olyan kedvesen hatnak a pirosra meszelt faházak, fehér ablakaikkal. Egy-egy nagyobb körzetben csak egy ház van, tehát tanyás település. A tanyák körül feketetarka tehenek legelnek, de nem úgy mint nálunk, szabadon, hanem megkötve s ha már azt a területet, melyet kötelével beért, lelegelte, kötik tovább. Közben templomtornyok emelkednek a magasba. Ezek is különböznek a mieinktől, mert alacsonyabbak. E sik vidéket hamarosan felváltják a sziklás hegyek. Előbb még alacsonyak, dombmagasságúak, de
