Evangélikus Népiskola, 1936
1936 / 2. szám - Grieszhaber E. Henrik: Karácsonyi taníltógyűlések
79 hogy gyermeke felett egy gondos helyettesatya őrködik, Péterhidy József igazgató áldott személyében. Hány tanítótestvér talál meleg otthont csekély fillérekért akkor, ha bármilyen útja a fővárosba kényszeríti és a Tanítók Házában szállhat meg ! Megszámlálhatatlan előnyét élvezik a tanítócsaládok, ha az Eötvös-aiapnak tagjai. Legyünk azon tanítótestvéreim, hogy mindenki ez alapba belépjen. Leghelyesebb volna, ha minden egyházmegyei egyesület hatá- rozatilag beterelné minden tagját ez alapba és a tagsági díjat maga szedné és azután egy összegben utalná át az Eötvös-aiapnak. Milyen óriási áldást jelentene az Eötvös-alap akkor, ha mind a húszezer tanító tagja lenne ! Nem fejezhetem be mondanivalómat anélkül, hogy meg ne emlékezzem a Kalászról is. Ez a mozgékony vállalat tisztán azért alakult a nagy tanítómester: Osztie Béla elgondolásából, hogy az Eötvös-aiapnak állandó és biztos anyagi erőforrása legyen. Egy évtized alatt kb. másfélszázezer pengőt juttatott az Eötvös-aiapnak. Horribilis összeg 1 De emellett még mindenhol segített, ahol arra szükség volt. Ma már nemcsak jó tankönyvekkel, hanem mindennel rendelkezésre áll, amire tanítónak, iskolának szüksége van. Amit ád, nemcsak minőségileg kiváló, hanem emellett jelentékenyen olcsóbb, mint bárhol a hasonló árú. A tanítói testvéri közösség azt kívánja, hogy az Eötvös-alapot és Kalászt kivétel nélkül támogassuk, valahányszor arra mód és alkalom kínálkozik ! Griészhaber E. Henrik. * Hadd álljon itt emlékeztetőül a nagy Péterfy egy levele : „A jóságos Isten csodálatos kegyelme rajtam meg nem érdemlett, soha nem reménylett módon nyilatkozik, szerény igyekezetemet oly mérvű elismerés jutalmazza az életben, miként nem vagyok kétségben aziránt, hogy itt nem valódi érdem jutalmazása, hanem az emberek sorsát vezető gondviselés működésének csodás jelensége van életem folyamán. Nem öröm, nem gyönyör az, amit én érezek akkor, amidőn újabb és újabb elismerés akármely alakban nyilatkozik irányomban, hanem félelem, mely azorí tudatból fejlik, hogy a meg nem érdemlett elismerésnek, bizalomnak, a bennem helyezett jóhiszeműségnek megfelelhetni erőm nincs. Mindazonáltal bízom a mindenható Istenben, ki eddig vezette lépéseimet, hogy el nem hágy s teljes odaadással azon vagyok, hogy a reámbízottakban hű legyek... ... A konfirmáltatásomról szóló kis jegyzetben eme szavak állanak: „Légy hű mindhalálig stb.“ Életem felét már valószínűleg megértem — a hűség enyéim, a hűség hivatalom iránt volt eddig jelszavam— s az isteni ígéret („és néked adom az élet koronáját") rajtam eddig csudálatosán megvalósult.“ (Péterfy Sándor 1875 juh 1-én kelt leveléből.)
