Evangélikus Népiskola, 1936
1936 / 1. szám - Grieszhaber E. Henrik: Megoldásra váró problémák
25 még több kellemetlenséget jelentett. Ezért sok gyülekezet kántori állását 1923 utáni években nem lehetett betölteni. A lévitaiakra meg fogni sem lehetett senkit. Akárhány gyülekezet, hogy tanító nélkül ne maradjon, kénytelen volt ismét a zsebébe nyúlni és egy újabb kántori dotációval valakit magához csábítani. De ezt nem is tehette nyíltan, mert a magas állami hatóság ismét elvette volna ezt is. Látszólag a helyzet e tekintetben megjavult, mert a tanítói túl- produkcióval most ismét a gyülekezetek vannak előnyben. Válogathatnak. Van tanító bőven. De most az a baj, hogy csak a fiatal, kezdő tanítókban. Pedig a kántori és különösen a lévitai állásokra tapasztalt, érettebb gondolkodású erők kellenének. Akik nemcsak tanítók, kántorok, prédikátorok, hanem jó ádminisztrátorok is volnának. Ez pedig ma nagyon fontos. Legalább is olyan fontos, mint maga az igehirdetés. Aki pedig a képzőintézet padjából egy önálló lévitakántortanítói állásra meg lesz választva, lehet azonnal jó tanító, jó kántor, jó szónok is, de jó ádminisztrátor nem lehet, mert ehhez nemcsak adottság, hanem idő és gyakorlati tapasztalat is szükséges. Valamivel még könnyebb a helyzet az anyagyülekezetben, ahol lelkész mellett működik a fiatal kántortanító és ahol kevesebb felelősséggel kevesebb kárt okozhat gyülekezetben, önmagában. Újabban az egyetemes egyház is észrevette ezt a lehetetlen helyzetet és különösen a filiákat szeretné valahogyan menteni lelkésztanítóknak a kiképzésével és a filiákban való elhelyezésével. Ezzel egyben a lelkészi túlprodukciót is némileg enyhíteni gondolja. Ügy tudom, két formája van ennek a kérdésnek. Az egyik, hogy a lelkészt tanítói képzéssel, tanítói oklevéllel ellátva lelkésztanítói állásokra képesítenék. A másik pedig, hogy a tanítót valamilyen módon lelkészi kiképzésben részesítenék. A zsinati javaslatokban már bizonyos mértékben gondoskodni is kívánnak e kérdés rendezéséről. Nagyon ideális elgondolás mindakettő, de attól félek, hogy gyakorlati kivitele nagyon kellemetlen nehézségekbe ütközik. Lehet, hogy míg a lelkészi és tanítói túlprodukció tart, addig ez valahogyan megy. De abban a pillanatban, amikor ezek megszűnnek, más és végleges megoldást kell keresni. A lelkésztanítói képesítéssel szemben aggályaim vannak. Nagyon félő, hogy ezek az állások csak átmenetiek lesznek. Akik lelkészi oklevéllel a kezükben, itten elhelyezkedést találnak, hacsak lehetséges, lesz számukra a szabadulás, menni fognak rendes lelkészi állásokra. Mert ne feledjük, nagyon nehéz terep ám ez. Egész héten át lelkiismeretesen osztatlan hatosztályt vezetni. Kántori és lelkészi funkciókat végezni, iskolánbelüli, iskolánkívüli tevékenységet kifejteni, ez nem egy, hanem három egész embernek a munkája. Ezt csak tanító bírhatja, aki nem sandíthat lelkészi állásba. Azután hogyan lesz az ilyen jelkésztanítónak a társadalmi elhelyezkedettsége? Legyünk őszinték. Én nagyon félek, hogy a lelkészi kar számára ő lesz kevés, a tanítói kar meg az ő számára lesz kevés és akkor az illető sem lelkész, sem tanító nem lesz. Lóg majd ég és föld között, mint Mohammed koporsója. Keserűség lesz az egész élete.
