Evangélikus Népiskola, 1936
1936 / 5. szám - Megjegyzések
202 Iákat kivéve — csak fogalmazást és nyelvtandolgozatot javítottunk, most pedig ehhez jön a szépírás, másolás, tollbamondás javítása is. Ezek pedig olyan természetű munkák, hogy ha megvan a kellő felügyelet, ezekben a gyermekek alig ejtenek hibát, mégis összeszedni, átnézni, javítani, kiosztani, időtrabló, felesleges, eredménytelen dolog. De igenis nagy fontossága van a nyelvtani dolgozatok és fogalmazás javításának, melynek hasznát már korábban is felismerték jeles pedagógusaink, tehát ez nem újítás nekünk. Ami pedig újítás, csak a munkát szaporítja, de nem célravezető. Osztályonként tehát most (fogalmazást kétszer kell javítani, eredetit és tisztázatot) 4 fajta irkát kell javítanunk. Osztott iskolában, egy osztályban 40 növendéket véve alapul, ez a tanítónak heti 160 irkajavítást jelent. Ahol pedig 4—-5 osztályt vezet a tanító 60—80—100 gyermekkel, tessék kiszámítani, mennyi irkát kell átnéznie. Én csak azt tudom panaszkodó tanítóktól, hogy kas-számra hordják haza a javítani való irkát. Voltam egy kedves tanítócsaládban, ahol a tanítónő-édesanyát a férj és gyermekek irkanéni-nek hívják, mert bőröndben hordja haza az irkákat. Az „Utasítás“ szerint a lll-ik osztálytól fölfelé a hibásan leírt szavakat, vagy mondatokat csak aláhúzással szabad megjelölni. Ez nagyon jó lehet a kiválogatott, kevés gyermek között, osztott iskolában, de nem mondok új dolgot és nem árulok el titkot, amikor megtörtént eseteket említek fel, hogy a polgári iskola IV-ik osztályában, vagy a gimnázium, tanítóképző felsőbb osztályaiban sem tudja minden növendék az aláhúzott hibát kijavítani, a tanárok pedig nem győzvén a javításokat, kitűnő magyar nyelvérzékkel megáldott növendékeiket hívják segítségül a javításoknál. Ez azt bizonyítja, hogy elemiben nem volna szabad aláhúzással javítani. (Az „Utasítás“ nem ragaszkodik ehhez szigorúan. A dolgozatok közös megbeszélése és javítása után maradt hibákat kell aláhúzni! Szerk.) De lássuk, mi a helyzet az osztatlan iskolában a javított irkák kiosztásakor ? Az irkakiosztással és beszedéssel több, kevesebb idő eltelik. A gyermekek kezökbe veszik, fellapozzák, a tollszár is előkerül, kezdődik a javítás. Ez, természetes dolog, csak csendes foglalkozásképpen történik, mert osztatlan iskolában vagyunk és erre külön óra nincs. A javítás megindult, a tanító kezdi a tanítást a többi csendes foglalkozás kiosztása után az egyik osztállyal. Alig mondhat azonban egy-két mondatot, egyik helyről kérdőszó, másik helyről síróhang akasztja meg, egy sereg gyerek az irkával ki is jön a tanítóhoz kérdezni: ez a szó, meg amaz a szó miért van aláhúzva, nem tudja kijavítani. Erre a tanító abbahagyja a főfoglalkozását, a gyermekek segítségére siet, azok mennek boldogan a helyökre, ki tudják már a hibát javítani. Most jön az újabb csapat, látva a másik boldogulását. Az idő persze múlik, a magára hagyott osztály beszélget, rendetlenkedik, a többi csendesen foglalkozó is kér tanácsot imitt-amott, zűrzavar és nyugtalanság az egész iskolában. De ha itt már vége volna ennek az állapotnak! Újabb kép. Most jönnek azok, akik már az aláhúzott szavakat kijavították. Az egyik boldogan mutatja, hogy az aláhúzott „kirój“ szót kijavította. Megnézem. így van javítva: „kirájj“. A másik az „Ipoj“ szót javítja így:
