Evangélikus Népiskola, 1936
1936 / 1. szám - Grieszhaber E. Henrik: Megoldásra váró problémák
22 részéről, akikről teljes joggal ennek az ellenkezőjét kellene feltételeznünk ! A mai szomorú idők közepette minden magyar tisztviselő anyagi helyzete kedvezőtlen. Kevés azon kivételeknek a száma, akik a régi igényekkel léphetnek át az új esztendőbe és akik ilyen igények mellett is pluszt mutathatnak. A legtöbb tisztviselő úgy tartotta meg pénzügyi helyzetének egyensúlyát, hogy lemondott mindenről, ami intelligens ember számára emberi módon való megélhetést jelent. Dolgozik a megszakadásig, az összerogyásig. Nem jár sehova, nem él társadalmi életet. Lemond minden nemesebb szórakozásról, állásának megfelelő ruházatról, lelket gazdagító különféle élményekről stb. De kérdem, miről mondjon le általában a magyar tanító, akinek az anyagi ellátása eddig is olyan volt, hogy csak a legnagyobb lemondások árán tudott valahogyan létezni és akit az anyagi szegénysége miatt eddig is sokszor mellőztek olyan társadalmi osztályok, kik veje hasonló végzettséggel, de azért jobb anyagi ellátásban voltak ? És mihez fogjon ezenkívül még az a terményjárandóságos, értékegységes tanító, aki immáron 1928 óta megcsonkított fizetésének is csak a kb. kétharmadát kapja, mert a másik egyharmadot elveszti a helyi javadalmának a túlértékelése által! Maga az illetékes állami hatóság ismételten kijelentette, hogy az értékegységnek igazságos rendezéséhez legalább egy millió pengőre volna szükség. Ezzel azt is elismerte, hogy ennyivel rövidítette meg az érdekelt értékegyéges tanítóságot évenként. Ez pedig most már hét év óta hét millió pengőt jelent. Ennyivel áldozott a szegény javadalmú terményjárandóságos magyar tanítóság a magyar állam háztartásának oltárán akkor, amikor tételes magyar törvények mondják, hogy a magyar tanító fizetésében különbség nem lehet és amikor tételes törvény arra kötelezi az illetékes minisztereket, hogy az értékegységet meg kell változtatni, újra kell értékelni, ha lényeges árdifferenciák jelentkeznek. Hétmillió pengő a terményjárandóságos, értékegységes tanítói közösség számára is, de az egyesék sámára is egy óriási tőke. Jó néhány ezer pengővel volna kevesebb terhe néhány gondokkal megrakott, több gyermekét is házonkívül taníttató tanítónak. És jó néhány tanító számára jelenthetne egy kis szerény hajlékot agg korára az így igazságtalan úton elvitt összeg! Csodálhatjuk-e, ha az érdekelt tanítóság sorában azután olyan keserves kifakadások hangzanak el, melyek azt célozzák, hogy a tanítóság hagyjon ott mindent, amire törvény szerint kötelezve nincsen ; ne vegyen részt semmiféle iskolánkívüli tevénységben; ne legyen szekértolója azoknak, akik meg sem hallgatják jogos panaszaikat; lépjen ki a Nép.-bői; ne vállaljon a Nép.-ben semmiféle tisztséget; lépjen vissza a Frontharcos Szövetségből stb. Csodálhatjuk-e, ha a legutolsó országos gyűlésünkön egy igen komoly értékünk azt mondotta, ne bolygassuk már az értékegység ügyét. Ne kérjünk, könyörögjünk, kilincseljünk. Ne memorándumoz- zunk, ne írjunk, mert ez mind haszontalan hiábavalóság. Elég volt immáron a térdencsúszásból, a megalázkodásból. Hallgassunk és tűrjünk né-
