Evangélikus Népiskola, 1936
1936 / 5. szám - Rozsondai Károly: A magyarrá nevelés mai nagy kérdései
180 A nevelés irtsa a jelszó-hazafiságot. 2. Faj, nép, nemzet, nemzetiség. A mai Európa a bizonytalanságok földje. Súlyos ellentétek vívják ezen a földrészen a harcukat. A számottevő vezetőelmék mind azt hirdetik, hogyha a feszültségek kirobbanását nem sikerül meggátolni, ha kitör egy újabb európai háború, akkor ez az egész földrészünk kultúrájának bukását jelenti. De hiába látnak és hiába félnek a nemzetek vezetői: nem sikerült nyugalmat és bizalmat teremteni, igazi erkölcsi világot megalapozni. Mi nem vagyunk függetlenek Európától, önálló útjaink mégis vannak. Az európai kultúra csak látszólagos s nekünk magyaroknak nincs mit örülnünk az u. n. európaiság áldásának. Ez ma mindenestül borotvaélen táncol. Tanulságokat meríthetünk a helyzetből, de tanítómesterünk egyik nemzet sem lehet. Komoly válogatást kell tennünk. Merjük állítani, hogy a nagy kulturnemzetek nem egy gondolkodónktól tanulhatnának a, sokra tartott európai szellemhez egyedül méltó emelkedettséget. Éppen a túlzott nacionalizmus fenyegeti a nemzetek létét pusztulással. Az emberiség igazi rendeltetésének betöltését nem szolgálhatja a ma oly hatalmas méretekben kibontakozó faj-elmélet, amely az embert és a népeket biológiai mértékkel méri és a szellemi javak számára is ezt a mértéket állapítja meg. A fajiságnak az élet alapjául valóvétele az embert természeti-biológiai lénnyé alacsonyítja. Minden népnek legegyénibb természeti vonása a fajban-adott. Ezek magától megvannak s érvényesítésüket nem kell külön megkövetelnünk. De a fajiság csak készség, születettség, nyers erő, melyet alakítanunk kell. A faj alakul sajátos társadalmi és politikai viszonyok hatására s ekkor lesz belőle nép. Azonban a nép még nem nemzet. A nép nemzetté csak akkor válik, ha öntudatosan tud vállalni és szolgálni történeti és erkölcsi célokat. Van magyar faj, magyar nép és magyar nemzet. „A nemzet az az ideális kép, amelyet egy nép hosszú és küzdelmes történeti fejlődése folyamán alkot magáról s amely kép mint követelmény, mint parancs szakadatlanul tovább űzi a népet, hogy úgy élje meg önmagát, hogy a saját nemzetképe mind tisztábban, mind gazdagabban bontakozzék ki.“ (Tavaszy S.) Mikor magyar nemzet- nevelésről beszélünk, akkor nem teszünk magunkévá fajbálványozássá torzult eszméket. A magyar vér szavát azért megértjük és követjük. De egyenesen letipró és alacsonyfokú a fajiságra alapozott nemzeti kizárólagosság, mely magát számontartja, de másokat nem lát meg, amely a faji „igazságnál“ magasabbrendűt nem ismer s mely az élethez való jogot a szaporodáshoz, a számarányokhoz, a nyers erőkhöz köti s minden egyetemesebb emberi törekvés és közös erkölcsi érték fölé teszi a faj érvényesülését. Az elgondolás egyenesen kulturellenes. Betegek és satnyák a világért sem akarunk lenni, de a szellem felsőbbségét valljuk az anyaggal, a testtel szemben. Milyen tévedés a nép mennyiségével mérni a szellem birodalmában ! Más a tömeg és ismét más a lélek. Nem esik egybe a sokaság és az igazság. Kis népnek éppen annyi joga az élethez, mint akármilyen nagy létszámúnak. Életének éppúgy értelme van, mint a nagynak 1 A kultúra is csak részben nemzeti jellegű. A vallás, a tudomány, az erkölcs, a művészet, a technika nem a nemzeteknek, hanem
