Evangélikus Népiskola, 1936

1936 / 1. szám - Istenes József: Hogyan vezette vissza egymáshoz egy elveszett Evangélikus Népiskola a haragos házastársakat?

17

tárgyra tereltem a beszédet, amelyről szeret beszélni. Mikor már jól belemelegedtünk a beszélgetésbe, elérkezettnek véltem az alkalmat, hogy az asszony visszahívásáról tárgyaljak vele. A következőképen folytattam a beszélgetést: Ma reggel a szőlőhegyben voltam. Hazamenet elvesztettem egy világoskék füzetet. Láttam, hogy a maga kedves felesége jött utánam haza. Szeretném tőle megkérdezni, nem találta-e meg ?

— Az asszony nincs itthon — mosolyog —, megszökött.

— Ne mondja ! Mikor ?

— Már a múlt héten — felelte ismét mosolyogva. Látszott rajta, hogy még nem bántja gonosztette. Eszerint irányítottam beszédemet.

— Majd megbékülnek — folytattam —. A tiszta kéklő égen is átvonul néha egy-egy viharfelhő, amely rövid időre ugyan eltakarja a napot, de elvonul és ismét ragyog a gyönyörű nap. Meg aztán a földmívesembernél legtöbbször a munka pöröl.

— Ügy van, tanító úr.

— Ugy-e rövidesen visszahívja a feleségét ? Hiszen azt mondják, hogy: páros élet a legszebb a világon. Nézze, önök már tíz éve együtt vannak. Nem is tudna már az asszony nélkül élni. El tudná azt viselni, hogy a kis Rudi ne jöhessen többé magához ? üzenje meg az asszonynak, hogy nem talál-e haza ?

— Majd meglátom — felelte gondolkozva. (Kezdi belátni gonosztettét.)

— Ne habozzék ! Hívja csak vissza ! Mit csinálna egyedül ? Ugy-e megteszi ?

—- Meg, na! — mondta mosolyogva.

Komoly, vallásos dolgokról most nem beszélhettem vele, mert nem tartozik a vallásos emberek közé. Régebbi beszélgetéseim alapján tudom, hogy szeret a vallásról vitatkozni. Most a békítés volt a cél. Inkább ezután látogatom meg többször és kísérelem meg a vallásosságra buzdítani.

— Tudja mit? Maga úgyis még ma hazahívja az asszonyt. Este majd eljövök és elkérem tőle a füzetet — próbálkoztam biztossá tenni az eredményt.

— Menjen csak el hozzá most, az édesanyjánál van és kérdezze meg tőle, megtalálta-e ?

— Aztán megtegye azt, amit mondott! Isten megáldja 1

Nem mentem mindjárt az asszonyhoz. Gondolkodnom kellett, hogy mit mondjak neki, mert nagy volt a feladatom. Kilenc évig sajgó s most még mélyebbre tört fájó sebre kellett enyhítő balzsam. Sűrűn hulló, forró könnyeket kellett megtörölni, vörösre sírt szemekről. Oda a mélyen érző anyai szívet megértő, szintén mélyen érző szív kellett. Bele kellett magamat élnem az ő fájdalmaiba. E gondolattal nyitottam be: „Uram, segíts!“ Egy kicsike szobába értem.

— Jónapot kívánok ! — köszöntöttem.

Az Ev. Népiskoláról érdeklődtem először. Meglett. Rövid ingadozás után rátértem beszédem igazi tárgyára s beszélgetésünk magánjellegűvé vált. Az anya legérzékenyebb pontján, a gyermeken kezdtem a beszélgetést, hogy az anyát a további beszélgetéshez előkészítsem.