Evangélikus Népiskola, 1935
1935 / 3. szám - Képek az iskolából
70 magyar hazánknak olyan munkásokra van szüksége, akik nem azt nézik, hogy a másik melyik osztályhoz tartozik, mi választja el őket jogilag, lényegileg, hanem egy magasabb, mindegyikünk felett álló Erő bíztató, bátorító szava után indulva, mint szolgatársak csak egy szebb, egy boldogabb jövőt látnak maguk előtt s e cél elérésében nem ismernek fáradságot, szenvedést, hanem, ha fáj, sajog az élet, ha tán csügged a gyengébb, akkor mint testvér áll mellette a másik. S ha lelkész és tanító e gondolatban Krisztus keresztjénél találkoznak, az Ő gyenge palástjába fogózva, testvéri szeretetben összeforrva, haladnak az egyházépítés nehéz országütján, úgy a célt elérve: Egyházunk áll mint hatalmas sziklavár. Ez úton induljunk, kedves, nagytiszteletü Uram! Alsómesteri. Gaál Sándor, ig.-tanító. Kepek az iskolából. Még azt se' tudnám? Valamelyik éven volt az osztályban egy tanévmeghosszabbítá- sos, igen gyengefejű fiúgyerek. Értelmes feleletet abból még kovakővel sem lehetett volna kicsiholni. Arról volt híres, hogy mindig valami nagy badarságot mondott. Ezért aztán a többiek folyton incselkedtek vele és bosszantották. Nem haragudott meg, mert ahhoz sem volt elég „vágott dohánya“. Egyszer mégis megtörtént, hogy „föltolta a szürkéket a dombra“, megharagudott. Történelem óra volt. Sok kérdés közül egyre sem tudott megfelelni. Végre aztán azt kérdeztem tőle: — No, Jancsi, mondd meg hát azt, ki volt az elő magyar király. Az én Jancsim fölállt s csak ennyit mondott: — Még azt se’ tudnám? — s ezzel leült. Hát maga még azt se' tudja? Feleségem, aki az első osztályt tanítja, mesélte el ezt a kis történetet. Az első nap történt. Mikor a kis apróságokat otthagyták a szülőik, beszélgetésbe kezdtünk. Azaz csak én beszéltem, mert a kis apró magyarok konokul hallgattak. Nagy sokára aztán összebarátkoztunk. A bátrabbak már kérdezni is mertek. Különösen megbátorodott egyik kis fiú. Több kérdésre adott talpraesett felelete után megkérdeztem tőle: — Mondd, kis fiam, hogy hívnak téged? Rámnéz a kis fiú, tágra nyitja édes, szép, nagy szemeit s nagy megbotránkozással ezt mondja: — Hát maga még ezt se’ tudja?!
