Evangélikus Népiskola, 1935
1935 / 2. szám - Kántori rovat
62 kijelölt egyik bizottsági tag megbeszélést folytathasson a fenti jeligéjű pályamunkák szerzőivel és pedig a fentebb megállapított sorrendben, hogy műveiknek a bizottság által kifogásolt egyes helyeit kijavítva, adjanak be új pályamunkát, melyeket a bizottság immár a megbeszélést folytató bizottsági tag nélkül az 1935. évi január hó folyamán újból megvizsgál abban a reményben, hogy közülük egynek a pályadíj kiadható lesz. Az egyetemes közgyűlés a jelentést tudomásul veszi s a bizottságnak a kért felhatalmazást megadja.“ ♦ Luther és a karéneklés. Luther a többszólamú (polifonikus) müéneket nagyra becsülte s családja körében, valamint gyülekezetének istentiszteleti életében szeretettel ápolta. Ekképpen a lutheri templomi zene már nem szorítkozott csupán oltári és gyülekezeti énekekre, hanem az evangélikus istentisztelet sajátosságának megfelelően olyan új zenei műfaj fejlődése indult meg, mely idővel semmiféle más zenétől felül nem múlt magasságokig tört magának utat. Walther Jánosnak, Luther barátjának és zenei tanácsadójának 1524-ben megjelent szerény kar- énekeskönyvétől kezdve megindul az a zenei fejlődés és felfelé ível Haszler János Leó, valamint Schütz Henrik művein keresztül Bach J. S. János Passiójáig. Luther már gyermekkorában megismerte a karéneklés művészetét. Istenadta zenei képességének alapos művelésére kiváló alkalma volt Mansfeldben, Magdeburgban, Eisenachban, ahol psalmu- sokat (zsoltárokat), antifcnákat, responszóriákat, himnuszokat és szekvenciákat tanult énekelni és énekesdiák (kántáns) korában biztos éneklésével, valamint szépen csengő hangjával kitűnt a társai közül. Midőn férfikorában megkezdette az evangélikus istentisztelet szervezésének nagy munkáját, a katolikus templomi éneklés ismeretének igen nagy hasznát látta. Luthernek magas tenorhangja volt; családjának körében rendezett házi zenélései („Cantorey im Hause“) alkalmával az alt-szólamot énekelte, melyet akkoriban a mainál mélyebben vezettek, úgyhogy magas férfíhang is elláthatta. Azoknak a házi zenei előadásoknak céljaira szolgált a Walther-féle vallásos énekeskönyvecske (,,Geistliches Gesangbüchlein“, Wittenberg, 1524), mely öt szólamkönyvre oszlott, mégpedig a tenor, az alt, a basszus, a dískant és a vagans számára. (A vagans vagy quintus a 16. század öt- és többszólamú kompozícióban az ötödik szólam neve. A vagans a Walther-féle karénekeskönyvecskében a tenorhoz csatlakozó szólamként jelenik meg. Egyébként a vagans (vándorló) szólam vagy második diskant, vagy második alt, tenor, illetőleg basszus lehetett.) Walther János az említett művecskéjét Luther közreműködésével adta ki. 38, leginkább ötszólamú énekkari letétet tartalmaz, továbbá egy latin himnusz és négy latin prózai szöveg énekkari letétjét. Tartalmánál fogva igazi, egyúttal első evangélikus karénekkönyv. Luther a Tenor feliratú füzetbe külön előszót is írt, kifejtvén, hogy mi a nézete az evangélium és a mű
