Evangélikus Népiskola, 1935

1935 / 1. szám - Somogyi Béla: Szózat az "Evangélikus Népiskola" olvasótáborához!

3 szellemi és anyagi téren egyaránt támogatjuk, melléje állunk. Tá­mogatjuk előfizetéssel, nem évek múlva felhalmozódott hátralékot kérő postai megbízás visszaküldésével, hanem valóban ,,elő -fize­téssel. A szellemiek terén is várja ,(Evangélikus Népiskolánk’ , hogy sorsát szíve ügyévé tegye minden evangélikus tanító. Szakfolyóiratunk színvonaláról azt mondta egyszer egy igen nagymüveltségű ember: élénken szerkesztett lap. Nekem ez az el­ismerés elég bizonyíték arra, hogy a lap a múltban értéket jelen- tett. Sok bizonyítékot felhozhatnék arra, hogy mennyi nagyértékű elismerést nyert a szerkesztő már e munkájáért is, de ehelyett csak arra utalok, hogy valóban értékes örökséget vettünk át. Még ha a magunk dícséretét nem ismerjük is el pártatlannak, sok olyan elismerést mutathat fel ez a lap, ami érdektelen helyről eredt. Úgy kell e tőkét gyarapítanunk, hogy el ne sorvadjon kezünk között, hanem valóban növekedjék, kamatozzék. E célhoz szerkesztő és munkatársak kettős tevékenysége ve­zet. A szerkesztőtől programmot vár az olvasók tábora. Amit e téren magam előtt látok, arról gyűléseinken, cikkekben többször szóltam már. Az evangélikus tanítóság továbbképzését a legszé­lesebb területen munkálni óhajtom. Elméleti pedagógiai szakkér­dések és evangélikus tanítói munkánk gyakorlati szakkérdései egy­aránt megvitatásra várnak. Gyermekpszichológia, gyermektanul­mányi kísérletek, a vallásos szív és lélek nevelésének eszközei, az összhangzó emberi jellem kialakítása; a hazafias nevelés útjai, a szülői ház, az utca, az élet és természetesen az iskola nevelő hatá­sának szempontjai; az evangélikus ifjúság nevelésének kérdései; a modern pedagógia úttörő eszméi és azok alkalmazása a magyar viszonyokhoz; az erkölcsi világ minden nevelési szempontból figye­lemreméltó jelensége; az akaratnevelés; az értelmi nevelés; az ér­zelemkeltés általános és különleges eszközei és még számos kisebb- nagyobb jelentőségű, az életből felszínre vetődött eszme mind ott áll programmom látkörében, mint megvitatásra váró tétel. E mel­lett a módszer, a gyakorlat új iránya, új elvei, eredményei; az új tanterv most már több, mint egy évtizedes mérlege; azok a túlzá­sok, amelyekbe éppen az új tanterv erőszakolt, sablonos keresztül- hajtása folytán estünk; az iskolai munka műhelytitkai, fogásai; gya­korlati tanítások; az újabb rendeletek végrehajtásának módozatai, hatása stb. és még sok ezután felmerülő gondolat megvitatása mind lapunk hasábjaira való, hogy így az elméleti képzés mellett a gya­korlati képzés céljait is szolgálja. A kántori rovat vezetésére felkértem Hamar Gyula igazgató urat. A rovat eddigi igen értékes szolgálata mély hálára kötelezi az evangélikus tanítóságot Hamar igazgató úr és munkatársai iránt. Mást nem tehetek, mint hogy ez alkalommal is kérem a rovat il­lusztris vezetőjét arra, hogy mutasson a kántorképzés terén ilyen kiváló gyakorlati irányt és szolgálja kiváló munkatársaival elmé­leti zenei továbbképzésünk ügyét az eddigi nagyon célravezető mó­don, az eddigi ügyszeretettel, lelkesedéssel. Törekszünk arra is, hogy kottamellékletekkel is bővíthessük a rovatot és a gyakorlati tevékenység anyagául juttassunk megfelelő szerzeményeket az ol­

Next

/
Oldalképek
Tartalom